Hirdetés

Project CARS megjelenés - közelebb, mint hittük

|

A Poject Cars megjelenés dátuma mellett az előrendelői extrákról is beszéljünk kicsit.

Hirdetés

Hónapok óta izgulunk a Project CARS miatt, egyik lélegzetelállító videót néztük a másik után, nemrég pedig kiderült, hogy mikor is érkezik meg a végleges játék. Ha pedig ez nem lenne elég, az előrendelők pár elég menő jutalomban részesülhetnek.

A játék kiadója a napokban tette közzé a megjelenési dátumokat, melyek szerint a Project CARS PC-s, PS4-es és Xbox One-os verziója november 21-én jut majd el a mi kontinensünkre, a Nintendo Wii U tulajdonosoknak sajnos 2015-ig kell várniuk ahhoz, hogy kezük közé vehessék a játékot. Aki pedig előrendelésre adná a fejét, annak különféle előrendelői jutalmakban lehet része.

Első körben az előrendelők megkaphatják a "Modified Car Pack" nevű csomagot, melyben helyett kapott a Ruf CTR3 SMS-R, a nyitott tetejű Pagani Zonda Cinque Roadster, valamint az Ariel Atom 3 Mugen is. Aki pedig igazán komolyan veszi az autóversenyzést, az beruházhata a Limited Edition változatra is, ami amellett, hogy fémtokos, tartalmaz egy könyvet a játék készítéséről, illetve még 5 további legendás autócsodát.

Ti mit gondoltok? Melyik platformra fogjátok majd beszerezni?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)