A koronavírus miatt elmarad a The Division 2 egyik belengetett eseménye
A Ubisoft szerint a vírus olyan terheket rótt rájuk, melyek miatt kénytelenek voltak megváltoztatni korábban biztosnak vélt terveiket.
A Ubisoft szerint a vírus olyan terheket rótt rájuk, melyek miatt kénytelenek voltak megváltoztatni korábban biztosnak vélt terveiket.
A Cyberpunk 2077 megjelenésének örömére, a fejlesztők együtt várják majd a rajongókkal a játék megjelenését.
Sőt, nagyon úgy tűnik, hogy ezen kívül még egy első napos frissítéssel is számolnunk kell.
Ebbe a csillagászati összegbe persze minden beletartozik a Call of Duty: Mobile-tól egészen a battle royale Warzone-ig.
A Sony egyik legjobb PlayStation exkluzív címe beköszönt a battle royale-ba egy crossover erejéig.
A Rocksteady Studios elérhetővé tett két ajándékot is a 2015-ös Batman játékban.
Ha elég feladatot teljesítetek, akkor nem csak karácsonyi pompát kap a World of Tank, hanem maga Chuck Norris is beáll hozzátok tankparancsnoknak.
Az EA rádobta a körfordítós UNO kártyát a késésekről szóló hírekre.
Ha szeretnétek mindenre készen kezdeni a CD Projekt hatalmas szerepjátékát, akkor érdemes lehet beszerezni majd a hivatalos segédanyagot is.
A játék látványosan jobban fut Xbox Series konzolokon, de most tartalmi újdonságokat is hozott az Undead Labs aktuális frissítése.
A Rare még több tartalommal szeretné a nyílt vízen tartani a játékosokat.
Körökre osztott harcrendszerrel és a széria eddigi legnagyobb térképével jelentkezett az új Port Royale játék - de ez vajon elég a győzelemhez?
Ma jelent meg hivatalosan is az Immortals Fenyx Rising, ennek örömére pedig Kaci nekiáll a játéknak egy livestreamben.
Az Empire of Sin nem bírta kihordani a benne rejlő mérhetetlen potenciált, és összedőlt megannyi hiba és meggondolatlan döntés súlya alatt. De azért még ne temessük!
A fejlesztők szeretnék, ha mindenki maga tapasztalhatná meg a Cyberpunk 2077 élményt, így közleményben tudatták, hogy egyelőre semmi nem kerülhet ki a játékból.
A játék adatai között bogarászó rajongók fedeztek fel egy érdekes promó anyagot, mely egy Black Ops Cold War témájú csatateret hozhat az ingyenes módba.
Adatbányászok kutakodtak kicsit az új Call of Duty kapcsán, és meg is lett az eredménye.
Az Epic néhány órával Galactus támadása előtt értesítette a tartalomgyártókat, hogy lesz egy AC/DC dal is a buliban.
A CD Projekt RED új trailere ízelítőt ad abból, hogy milyen képeket lőhetünk majd játék közben.
A CD Projekt Red már bejelentette, hogy rengeteg karakterrel kerülhetünk közelebbi ismeretségbe a játék során, de vajon Johnny Silverhand is köztük lesz?
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)