Ezekkel játszunk májusban
Májusra igazi csemegéket kaptunk, melyek közül többre már évek óta áhítozunk.
Májusra igazi csemegéket kaptunk, melyek közül többre már évek óta áhítozunk.
Gőzerővel dübörög a Rockstar marketinggépezete: szinte nem telik el úgy nap, hogy ne halljunk valamit a bullet time koronázatlan királya felől.
Az év egyik fénypontja (a karácsony után természetesen), amikor az Activision és az Electronic Arts emberei egymásnak feszülnek és megkezdődik a szokásos sárdobálás.
Érdekes információk bukkantak fel, miszerint hűségnyilatkozattal is vásárolhatunk majd Xbox 360-at.
A Dragon's Dogma újabb fejlesztői naplójában a játék producere és dizájnere tesz említést az egyedi Pawn-rendszerről.
Ha nem csak játék közben szeretnénk hallgatni a Max Payne 3-ban felcsendülő dallamokat, külön is megvásárolhatjuk a lemezt.
Az EA egy szép kis csomagot állított össze olyan játékokból, melyek független fejlesztők kezei közül kerültek ki.
Összeszedtünk minden fontos dolgot, amit tudni lehet a Call of Duty: Black Ops II kapcsán.
Az Electronic Arts e hónap végétől játszhatatlanná teszi a Rock Band iPhone-os, iPades és iPod touch-os kiadását.
Új, háromrészes képregénysorozat készül, melyben mindenki barátja, Alistair lesz a Stair.
Nemrégiben lezajlott a draft, az Indianapolis Colts "szerencsés" lett - majd meglátjuk, igaz-e az ősi mondás: "A név kötelez"!
A Square Enix a minap kiadott egy új trailert a Hitman: Absolution kapcsán, melynek fókuszában a 47-es ügynök "művészete" áll.
Nos, ez a pillanat is eljött: kiderült, hogy mire is számíthatunk a következő Call of Duty játékban. Új korszak, új lehetőségek, új trailer - és a megjelenés időpontja is kiderül.
A Rockstar még a Max Payne harmadik részének megjelenése előtt ismertette annak DLC tervezetét.
Azt már minden magára valamit is adó Call of Duty rajongó tudta, hogy a sorozat következő tagja a Black Ops 2 lesz.
Holnap kapjuk meg az első adag információt a Skyrim régóta várt, kiegészítő méretű DLC-jéről.
A Codemasters szériájának legújabb része kipróbálható verziót kapott.
Repül az idő, kedvenc klasszikus szerepjátékunk, a Morrowind is tinédzser korba lépett.
Az egykori Bizarre Creations tervezési menedzsere szerint addig nem születhet kiemelkedő versenyjáték, amíg a hardveres fronton nincs előrelépés.
Első helyen landolt a Prototype második része az angol eladási listákon.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)