Az első Hitman 3 tesztek biztatóak lettek
Befutottak az IO Interactive új játékának első pontszámai, amik alapján jól sikerült a 47-es ügynök visszatérése.
Befutottak az IO Interactive új játékának első pontszámai, amik alapján jól sikerült a 47-es ügynök visszatérése.
Amióta ingyenes az Epic Games Store-ban, hibakódok kisebb hadát magolhatta be a játék közössége. Mutatjuk, melyek mit jelölnek, illetve hogy van-e rájuk megoldás.
A Ubisoft Connecten szúrták ki, hogy mikor érkezhet a játék, azonban a kiadó lehűtötte a kedélyeket.
Immár a kilencedik konzolgenerációnál járunk, de minden bizonnyal közületek sokan már jóval korábban belekóstoltak a konzolos életérzésbe.
Ne feledjük, ugyanazokról a befektetőkről beszélünk, akik elvileg nem engedték, hogy tovább dolgozzanak a CD Projekt Red játékán.
Annyira kemény lett a videó, hogy a YouTube egyből felnőtt tartalomnak minősítette.
Úgy tűnik, hogy a jelenlegi Verdansk mapnál sokkal terjedelmesebb területen játszhatunk majd.
Pár év alatt nagyot nőtt és az önállósodás útjára lépett a Dontnod. Első saját kiadású játéka egy eredetileg három epizódosra tervezett, végül mégis csak egyben megjelent pszichothriller.
A Bloombergen megjelent cikk több pontjára is válaszolt a CD Projekt Red fejese, Adam Badowski.
Mármint ez a neve: Magyar, a kísértetek által megszállt lovagi páncél.
Lesznek játékosok, akiknek bosszantó köröket kell majd lefutniuk ahhoz, hogy mindenüket átvihessék az új Hitman epizódba.
A PlayStation 5 és az Xbox Series X|S is körülbelül annyi energiát fogyasztanak, mint egy tévé.
A Warzone appot továbbra is lehet használni, de mindenkinek egyénileg kell néhány módosítást eszközölnie.
Sok easter egget megtaláltunk már az Assassin's Creed Valhallában, de erről eddig még nem tudtunk.
Bizony tartogat még újdonságokat a játék első szezonja.
Sok mókás kikacsintást rakott a CDPR a Cyberpunk 2077-be, nekünk ez az egyik kedvencünk.
Tavaly bátran tűzött ki megjelenési dátumokat a kiadó, most viszont sorra derül ki, hogy mindennek kell még idő.
Megnézhetjük a Resident Evil Village játékmenetét is.
Nem kis erőfeszítés árán játékosok rájöttek a játék eseményei mögött meghúzódó ősi faj szimbólumai egy részének jelentésére, de a munka még nem ért véget.
A korábbi frissítéssel nem tettek eleget a fejlesztők azért, hogy jobb élmény legyen a Warzone-ozás - na de most!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)