Az Xbox One fogyott a legjobban a Black Friday alatt az Egyesült Királyságban
Nem sokkal maradt le mögötte a Nintendo Switch, ami azonban a legnagyobb bevételt hozta, de a Sonynak sem kell szomorkodnia.
Nem sokkal maradt le mögötte a Nintendo Switch, ami azonban a legnagyobb bevételt hozta, de a Sonynak sem kell szomorkodnia.
A Sony konzolcsaládja nívós eredményt ért el.
Elindult az előrendelés, a játékosok máris lecsaptak minden apró részletre.
A Celebration Edition rengeteg digitális bónuszt tartalmaz majd, beleértve a Skywalker korával érkező kinézeteket is.
Lényegében már csak a Capcom hivatalos bejelentésére várunk.
Ismét TPS-nézetből lövöldözhetünk a növények vagy a zombik oldalán, a végeredmény pedig megosztó lett.
A jövő év vége egy kicsit zsúfolt lesz az új konzolok megjelenése miatt, de nem kell sokkal többet várnunk az Insomniac Pókember játékának folytatására.
A játék első Battle Pass-a sok tartalmat kínál, köztük két exluzív fegyverrel.
Elég komoly vád ez, de úgy tűnik, a játék atyja valóban azt gondolja, hogy többek között ez állhatott az alacsony pontszámok mögött.
Az utóbbi évek egyik legnagyobb meglepetése az ismeretlenségből lépett elő.
A meglehetősen gyengére sikerült sci-fi túlélős lövölde egy nagyobb tartalmi csomagot kapott, aminek csak egy része fizetős.
Kojima most valószínűleg mással fog foglalkozni, de ha újra előkerül a Death Stranding, lehet, hogy egészen más lesz, mint az első játék.
1,3 millió játékot vásároltak dobozosan a britek, ami 22%-kal kevesebb, mint tavaly, de akkor több nagy név került a boltok polcaira.
A jelenleg kétfős csapatokkal játszható móddal a fejlesztőcsapatnak további tervei vannak.
A jezsuita atya egy olyan szervert szeretne létrehozni, ahol toxikus légkör nélkül, kizárólag a kreativitáson van a hangsúly.
A Star Wars Jedi: Fallen Order főszereplőjét játszó színész nem csak hangját, de kinézetét is kölcsönözte Cal Kestisnek, azonban vörös hajszíne miatt támadások érték. Nemtetszésének a Twitteren adott hangot.
A Coteries of New York sajnos késik egy kicsit, de mielőtt mindenki felrántja magát, jó tudni, hogy még így is szívhatunk vért az ünnepek előtt.
Rengeteg baj van a Ubisoft legújabb játékával, de a cég megfogadta, hogy nem hagyja cserben a rajongókat. A játékosok most elmondták, mik a legégetőbb problémák. Egyetértetek velük?
Néhány nap múlva érkezik a Dragon Ball Super filmben megkedvelt Broly, ez pedig egy nagyon stílusos új trailerből derült ki.
Akik ismerik a Gotham című sorozatot, azok valószínűleg már sejtették, hogy Cameron Monaghan előbb-utóbb az őrült bohóc arcát is megkapja a Star Wars Jedi: Fallen Orderben.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)