Kiszivárgott a The Sims 5 PC-s és androidos verziója
A várva várt életszimulátor két korai változata is felkerült az internetre.
A várva várt életszimulátor két korai változata is felkerült az internetre.
A Microsoft bevezeti a hubokat, egyesek már próbálgathatják is.
Nem minden játékos várja türelmesen, hogy a Larian megvalósítsa a modtámogatást.
Ha egy játék beindul, akkor hamar megjelennek mögötte az Etsy "alkotói" is.
Új megjelenést kapott a Rebirth-ben, így inkább visszamenőleg is cserélték a szettjét.
Úgy látják, teljesen fölösleges folytatást készíteni az idén kilencedik évét kezdő játéknak.
Annyi kérdésre válaszolt privát üzenetben, hogy gyanús lett a rendszernek.
Készítsétek a túrabakancsokat, mert újra szintezni indulunk. A világ a régi, a szabályok újak.
Nincs olyan játékkiadó a világon, amelyik ne imádkozna ilyen számokért.
Többek között a Resident Evil és a Tomb Raider rajongók is örülhetnek.
Ami az eredeti játékokban idegesítő volt, többnyire most is az, de legalább a tankos irányítástól elköszönhetünk a Tomb Raider remastercsomagjának köszönhetően.
Be is lengették, hogy még idén megérkezik a hivatalos modtámogatás a játékhoz.
A Delta Force: Hawk Ops a Battlefield 2042-höz hasonlóan egy futurisztikus világba repít minket.
A Humble Bundle újabb ütős csomagot rakott össze.
Xboxos remastert, kiegészítőket és mobilos Age of Empirest is villantott a Microsoft.
Választhatsz 2, 3 vagy 5 játékból álló összeállításokat, és rajtad áll, hogy mit pakolsz beléjük.
A fejlesztők egy fontos változtatást léptettek életbe, hogy a hétvégi roham ne okozzon súlyos problémákat a Helldivers 2 játékosainak.
Ha még nem tudjátok, hogy mivel töltsétek a hétvégét, akkor a PC-s tábor kedvenc platformján érdemes lehet körülnéznetek.
Tényleg ritkán kapunk ennyire művészi és pörgős kalandot ingyen az Epictől. Ezt mindenképp megéri behúzni majd.
A Kingmakers készítői modern golyószórókkal dobják fel a középkori csatákat.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)