Eltűnt a steames Final Fantasy XII-ből a Denuvo
A Square Enix kivette a játék PC-s változatából a másolásvédelmet, és egyúttal hozott némi újdonságot is.
A Square Enix kivette a játék PC-s változatából a másolásvédelmet, és egyúttal hozott némi újdonságot is.
A Nintendo hivatalosan is merősítette, hogy sok felhasználó hackertámadás áldozata lett.
Az állóképességre építő harcokat egy mod hozza el a CD Projekt Red alkotásába, hogy ha valakinek túl könnyű lenne Geralt bőrében, akkor egy kis extra kihívással fűszerezhesse meg a játékmenetet.
Az XCOM 2 magával ragadó játékmenete biztosan segíteni fog abban, hogy egy időre félretedd a világ problémáit. Egy ideig most ingyen teheted ezt.
A Fortnite adatbányászok legfrissebb jelentése szerint limitált ideig bekerül a víz alatti úszkálás lehetősége.
A stúdió közleményének nem fognak örülni a hazai rajongók.
20 Premiere League-es játékos csap össze FIFA 20-ban, hogy koronavírus idején is megvédjék csapatuk becsületét, és szórakoztassanak minket.
A világ jelentős részén (és legfőképp az ázsiai országokban) nagyot ugrott a konzol iránti kereslet, ami sarokba szorította a Nintendót.
Ha nem csak a koncertbe hallgattok bele, de teljesítitek a rapperhez kapcsolódó kihívásokat a játékban, akkor egy csomó jóság ütheti a markotokat.
Sokan botokat fejlesztettek ki az online webshopok figyelésére, az így felvásárolt konzolokat pedig iszonyatos haszonnal adják tovább.
Az egyik fejlesztő elszólhatta magát a közösségi médiában, azóta törölték is a posztot.
A megkérdezése nélkül mixelték a dalait, ez elég volt ahhoz, hogy soha a büdös életben nem akar többet az id Software-ről hallani
Megérkezett a Mario Maker 2 utolsó nagy frissítése. A csomagnak köszönhetően konkrét Mario játékokat rakhatunk össze.
Több speedrunhoz is kellene ilyen kommentár, a fejlesztők döbbenetét hallgatni egészen különleges élmény.
Egyre többen jelzik, hogy illetéktelenek próbáltak meg bejelentkezni felhasználói fiókjukba.
A díjnyertes GRIS-ből több mint egymillió példányt adtak el a mai napig.
Nemsokára ismét kedvenc űrszekereinkben ülhetünk a Star Wars kultikussá vált, fogatversenyes játékában.
Egy Reddit felhasználó lépésről lépésre mutatja, hogy miként rakhatjuk össze saját kézikonzolunkat otthon, persze ettől még erősek a kétségeink, hogy jönnek majd a kézműves Nintendo Switchek.
Ha Deadpool nem lett volna elég, akkor már Cable, Domino, és Psylock bőrébe búja is oszthatjátok az áldást a Fortnite-ban.
Még ebben a hónapban több platformon is megjelenik a Streets of Rage 4.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)