PCW logó
PCW

Az iPhone Duo ugyan támogatni fogja az Apple Pencilt, de nem azt, amelyiket szeretnéd

|

Ha azt remélted, hogy rácsapod majd az Apple Pencil Prót az új mobilod hátára, akkor van egy rossz hírünk.

A tegnap esti bejelentést megelőzően össze-vissza keringtek a pletykák az Apple Pencil támogatás körül. Egyik héten még azt állították a források, hogy a gyártó eldobta a ceruzát, másik héten már azt, hogy mégis lehet vele rajzolgatni a hajtogathatós mobilra. Utóbbi igazolódott be, mert mint kiderült, az iPhone Duo mind a külső, mind a belső kijelzőjén együttműködik majd az alma saját tollával.

Az egyetlen bökkenő itt, hogy nem az Apple Pencil Próval. A műsor után kiderült, hogy a Pencil támogatás az USB-C-s modellre korlátozódik, így aki a jobbik változat használatában reménykedett, az rosszul járt. Cserébe az USB-C-s ceruza legalább "csak" 36 990 forintba kerül, így nem kell extra 63 000 forintot költeni még a 799 990 mellé, amibe a mobil kerül.

A kompatibilitási limitáció egyébként valószínűleg a töltési módon múlott. A Pro csak és kizárólag a mágneses felületén át tölthető, erre pedig nincs hely a Duo borításán. Az USB-C modellnek megvan a maga bemenete, és így az eszköz feltölthető a második eszköz segítsége nélkül is. Sajnos azonban a felhasználók így kimaradnak az olyan finomságokból, mint a nyomásérzékenység vagy a haptikus visszajelzés.

Maga az iPhone Duo meglehetősen borsos áron kerül forgalomba. A készülék különböző kiszereléséről és költségeiről itt olvashattok.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)