PCW logó
PCW

A Microsoft által kirúgott fejlesztőit az általuk készített mesterséges intelligencia helyettesíti

|

A Microsoft leépítési hulláma elérte a szürrealitás határát.

A Microsoft játékos divízióját is érintették a mostani létszámleépítések, különösen a Candy Crush-t fejlesztő King csapatát tépázták meg. A cég alkalmazottai, akik évek óta mesterséges intelligencia modellek fejlesztésén dolgoztak, most azt tapasztalják, hogy az általuk készített AI eszközök helyettesíthetik őket.

A MobileGamer.biz több névtelen forrást idézve számolt be arról, hogy a King munkatársai, akik narratív, UX, szinttervezési és felhasználói kutatás területén dolgoztak, éveken át segítették a mesterséges intelligencia modellek kifejlesztését, amelyek gyorsíthatják a munkájukat. Most azonban úgy tűnik, hogy sokuknak el kell hagynia a céget és a cég szövegírói is hasonló sorsra jutnak.

"Az AI eszközök embereket helyettesítenek, ami teljesen felháborító, de ez már mind a hatékonyságról és a profitokról szól, miközben a cég egyébként jól teljesít"

- nyilatkozta az egyik dolgozó

A források szerint a cég összesen több mint 200 főtől válhat meg, ami egybeesik a Bloomberg által előzőleg közölt számokkal.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)