Hirdetés

Az Akadémia elnökét is zavarja, hogy csak fehér színészeket jelöltek az Oscarra

|

A jelölések kihirdetése utáni napokban többen is hangot adtak nemtetszésüknek, hogy kizárólag fehér színészeket jelöltek az idei Oscar-díjakra, az Akadémia elnöke szerint viszont sokáig tart majd, míg felszámolják a probléma okát.

Hirdetés

Annak ellenére, hogy a filmes világ legnagyobb presztízsű díjának továbbra is az Oscar számít, az elismeréseket odaítélő Filmművészeti és Filmtudományi Akadémiát rengetegen kritizálták az utóbbi években hozott döntéseik kapcsán. Idén például sokan azt sem nézték jó szemmel, hogy a jelöltek listáján szinte kizárólag fehér filmesek és színészek szerepeltek.

Mindez annak ellenére történt, hogy több olyan sikeres film is került tavaly a mozikba, amikben fekete színészek játszották a fontosabb szerepeket, de sem a Straight Outta Compton, sem a Beasts of No Nation szereplői (köztük Idris Elba) nem kaptak jelölést, ahogy a Creed: Apollo fia stábjából is csak Sylvester Stallone teljesítményét ismerte el az Akadémia és Will Smith sem került fel a listára a Sérülésben (Concussion) nyújtott alakítása miatt. A fekete színészek hiányával a díjátadó házigazdája, Chris Rock is poénkodott a Twitteren, de a problémát egy közleményben az Akadémia elnöke, Cheryl Boone Isaacs is elismerte.

"Szeretném elismerni az idei jelöltek csodálatos munkáját (...) miközben az ő kivételes teljesítményüket ünnepeljük, mélységesen szomorú és frusztrált vagyok, amiért nem kerültek a jelöltek közé [a fekete és más kisebbségekhez tartozó színészek]. Ez egy nehéz, de rendkívül fontos téma, és ideje, hogy komoly változások jöjjenek" - mondta az elnök. Elmondása szerint 2016-tól kezdve sokkal inkább odafigyelnek majd, hogy az új belépők kifejezetten sokféle társaságot alkossanak nem, bőrszín, etnicitás, vagy éppen szexuális beállítottság tekintetében is. Ahogy elmondta, nem ez lesz az első alkalom az Akadémia történetében, hogy erre van szükség, a '60-as és '70-es években például a túlkoros társaságot kellett felpezsdíteniük fiatalabb tagokkal.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)