A Square Enix az elmúlt években hozott nekünk ugyan csodálatos, presztízs JRPG élményeket, de két dobozos megjelenés között sokat kísérleteztek mobilos címekkel is. Legutóbb például egy Kingdom Hearts vadhajtást akartak a telefonjainkra küldeni, de a projekt befulladt, így abból már nem is lesz semmi. Szerencsére a Final Fantasy fronton mindig van elég ötlet egy új mobilcímhez.
A következő gacha móka a Dissidia Duellum Final Fantasy lesz, ami összehozza a franchise minden karakterét egy, a mi valóságunkhoz kísértetiesen hasonlító alternatív világba. Ennek természetéről majd szépen lassan megtudunk mindent, ahogy a sztori kibontakozik előttünk.
Pörgős akciót kapunk, együtt lóghatunk kedvenceinkkel, és persze olyan menő street wear szerelésekbe csomagolhatjuk őket, amilyenekbe csak szeretnénk. A játékmenet részleteiről hamarosan minden kiderül majd, lévén a Dissidia Duellum megjelenésére már márciusban számíthatunk. A napra pontos dátumot nem kaptuk meg, de valószínűleg a hónap második felében fogják elkezdeni kigurítani azt az egyes régiókban.
Aki előregisztrál a játék hivatalos oldalán, az extra tárgyakkal indíthatja majd a kalandját. A nyitásig pedig mindenki megnézheti a játék intro videóját, amiben jópár ismerős alak köszön ránk.
Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

