Hirdetés

Call of Duty: Black Ops II - minden, amit tudni szeretnél

|

Összeszedtünk minden fontos dolgot, amit tudni lehet a Call of Duty: Black Ops II kapcsán.

Hirdetés

A májusi GameStarban természetesen kicsit bővebben fogjuk mérni az infókat, de úgy gondoltuk, hogy a GSO olvasók is megérdemlik, hogy kapjanak egy kis ízelítőt, mire is számíthatunk november 13-án, vagyis a Black Ops 2 megjelenésének a napján. Ha valakit érdekel az első trailer, akkor ide kattintva nézheti meg.

Az első és legfontosabb infó az, hogy két idősíkban harcolhatunk majd, a 80-as évek végén (itt a régi ismerősök állnak majd csatasorba), illetve 2025-ben a második hidegháború kezdetekor, ahol is Kína és az USA egymásnak feszül a Föld utolsó utáni tartalékainak a birtoklásáért (itt David Mason lesz a főszereplő, aki a fia annak a Mason-nek, akit a Black Ops-ban megismerhettünk).

A közeljövőben a helyi konfliktusokat számítógép vezérelt harci eszközökkel vívják, szinte minimális emberveszteséggel. Csak arra nem gondoltak az okosok, hogy mi van akkor, ha valaki ellopja a mesterkulcsot és ezt a fejlett technológiát a nyugati civilizáció ellen fordítja. Egy nicaraguai hadvezér pontosan ezt teszi, szóval megvan a főgonosz is, akit kellőképpen lehet utálni.

A legjobban az elágazó küldetésrendszert várom. Arról van ugyanis szó, hogy a fő küldetésszál mellett lesznek különféle Strike Force missziók, melyek teljesítése vagy elbukása befolyásolni fogja valamilyen szinten a végkifejletet. Állítólag lesz majd olyan lehetőségünk is, hogy szépen visszavonuljunk valamelyik égi felderítő repülőgépünkre (Avacs) és onnan irányítsuk az egységeinket (RTS mód?).

A multiplayer részről még nem nagyon mondtak konkrétumokat (amit mondtak az a szokásos marketing marhaság volt - újragondoljuk az egész multi mechanizmust, alapjairól kezdjük el felépíteni a rendszert, a veteránok mellett a kezdők is élvezhetik végre a multi szépségét... - ezeket soha nem szabad szó szerint venni).

Ismét megjelennek a Treyarch védjegyének számító zombik, ezúttal azonban sokkal nagyobb számban, sokkal nagyobb térképeken, több coop játékossal. Ismét lesz mivel elütni az időnket.

Nem lesz viszont új grafikus motor, hiába sírták tele az internetet a grafika megszállottak. Lesz viszont mindenféle technikai hókuszpókusz (bounce lighting, reveal mapping), minek következtében "PC-szerű vizuális élményt kapunk sziklaszilárdan 60 FPS-sel egy konzolon". Szeretnénk ezt hinni, de azért az első képsorokat látva erős a kétely. És most finoman fogalmaztunk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)