Hirdetés

Wesley Snipes két dolgot is lenyúlt a Penge filmek forgatásairól

|

Wesley Snipes elárulta, hogy milyen ereklyéket vitt haza a Fénybenjáró trilógiájából.

Hirdetés

Hamarosan már Mahershala Alit emlegetjük majd Pengeként a Marvel közelgő rebootjának köszönhetően, de persze sosem fogjuk elfelejteni, hogy milyen volt Wesley Snipes megformálásában a karakter. A színész a nyilatkozatai alapján már elfogadta a dolgot és továbblépett, viszont biztosak vagyunk benne, hogy nem távozott üres kézzel a forgatásokról, hiszen a három filmje során fegyverek és kütyük arzenálját használta fel a vámpírok ellen, biztosan vitt haza valami emléket. 

Hirdetés

Snipes-t nemrég meg is kérdezték róla, hogy megtartott-e bármilyen kelléket, a színész pedig nem köntörfalazott a válaszadáskor: 

"Ó, igen, persze. Elég kardot készítettünk nemcsak a filmben való munkához, hanem a kiképzéshez is. Én és a kaszkadőrdublőröm együtt, úgy értem, talán hat különböző kard volt, meg ilyenek. Még mindig edzünk velük. Még mindig edzek velük. Hat eredeti van. Nem tudok a másolatokról és azokról, amiket mások készítenek, de az eredetiken van izzadság és vér. Igen, azt hiszem, hat darab volt belőlük. Tudom, hogy kettő hol van."

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Snipes tehát két kardot megtartott magának, és lehetséges, hogy soha többé nem láthatjuk őt használni őket, viszont a színész azt is hozzátette, hogy soha nem zárja ki a visszatérés lehetőségét: 

"Soha ne mondd, hogy soha. Amíg egészséges és jó formában vagyok, addig tudok velük ropni. Igen, ami a jóslataimat illeti, ha valami ilyesmi történne a jövőben, nem tudom. Nem tudom. Nekem úgy tűnik, ha megtörtént volna, akkor már megtörtént volna. De hé, soha ne mondd, hogy soha."

De ha nem is jön össze a visszatérés, két emlék már biztosan nála marad, mi pedig remélhetőleg 2023-ban kapunk egy méltó Penge filmet Marheshala Alival a főszerepben. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)