Hirdetés

Watchmen - a Prometheus írója készíthet sorozatot belőle

|

A Lost - Eltűntek, a Sötétségben: Star Trek és a Prometheus írója dolgozhat a Watchmen képregény sorozatváltozatán, méghozzá az HBO számára. Persze van egy kis csavar.

Hirdetés

Nagyjából két éve hallottunk róla, hogy Zack Snyder tárgyalt az HBO-val a Watchmen televízióra adaptálásával kapcsolatban, ám a projektről azóta sem derült ki semmi konkrétum, helyette a Warner Bros. korhatáros animációs filmje került előtérbe, amely a tervek szerint nem a film, hanem Alan Moore képregényklasszikusa alapján készül. Nem ez azonban az egyetlen projekt, amely a legendás mű adaptációját tűzte ki céljául. 

Hirdetés

A Variety úgy tudja, hogy az HBO szeretné a tévéképernyőkre költöztetni a Watchment, amelyhez állítólag már ki is nézték a megfelelő szakembert Damon Lindelof képében, aki íróként olyan filmekért felelt, mint a Prometheus, a Cowboyok és űrlények, a Sötétségben - Star Trek és a Holnapolisz, míg a sorozatok területén az ő nevéhez fűződnek a Lost - Eltűntek és A hátrahagyottak szériák. Az új tervezetnek azonban semmi köze nincs ahhoz, amit Snyder próbált összehozni az HBO-val korábban, tehát Lindelof munkája figyelmen kívül hagyja majd a Watchmen filmet és a legutóbbi próbálkozást is. A The Hollywood Reporter szerint a projekt a kezdeti fázisban van, még Lindelof sem írt semmit alá, csak folynak a tárgyalások a felek között. 

Lindelof munkássága ugyan elég megosztó a filmkedvelők között, mindazonáltal azzal semmiképpen sem vádolhatjuk, hogy nincsenek határozott, kreatív elképzelései. Ezek pedig pont jól fognak jönni akkor, ha friss vért szeretne pumpálni a Watchmen feldolgozásába. Márpedig azzal, hogy figyelmen kívül hagyja Snyder remek, de az alapműhöz szolgai módon ragaszkodó rendezését, valószínűleg ezt az irányt célozza meg. Ti mit gondoltok erről?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)