Megérkezett a Vörös Szonja reboot első előzetese. A legendás vörös hajú harcos szerepében ezúttal Matilda Lutz látható, aki Brigitte Nielsen-től veszi át a figurát az 1985-ös klasszikus után. Az előzetes rengeteg akciót villantott: Szonja akrobatikus mozdulatokkal, kardcsapásokkal és puszta kézzel egyaránt aprítja emberi és természetfeletti ellenfeleit egyaránt.
A film hivatalos szinopszisa szerint Szonját elfogják és láncra verik, majd arra kényszerítik, hogy véres gladiátorharcokban küzdjön meg a túlélésért. Hogy visszanyerje szabadságát, össze kell fognia kitaszított harcosokkal, és szembe kell szállnia a zsarnok Dragannal és könyörtelen hitvesével, Dark Annisiával.
A karaktert eredetileg 1973-ban alkotta meg Roy Thomas és Barry Windsor-Smith a Marvel Comics számára, Robert E. Howard művei alapján. A film rendezője MJ Bassett, a forgatókönyvet pedig Tasha Huo írta. A Lutz mellett Robert Sheehan, Wallis Day, Martyn Ford, Michael Bisping, Phillip Winchester és Trevor Eve is szerepelnek a filmben. A film augusztus 15-én kerül a mozikba, digitálisan pedig rövidesen utána, augusztus 29-től lesz elérhető.
Az előzetest magyar felirattal megtaláljátok YouTube-csatornánkon, íme:
Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.