Hirdetés

Vérig sértette a gamereket az Oppenheimer Oscar-díjas zeneszerzője

|

Ludwig Göranssonnak a köszönőbeszédében sikerült beleállnia a videojátékokba és rajtuk keresztül a játékosokba is.

Hirdetés

Egyike az Oscar-djakhoz kapcsolódó hagyományoknak, hogy a győztesek a szobor átvételét követően (ami egyébként nem lesz az övék) hosszabb-rövidebb monológ keretében mondanak köszönetet mindenkinek, aki szerintük hozzásegítette őket a sikerhez. Persze olyan is előfordul, hogy a díjazott valamilyen politikai üzenet célba juttatására használja ki a pillanatot, amikor rá szegeződik minden kamera, máskor meg egy teljesen ártatlanul induló köszönőbeszéd is képes felkorbácsolni az indulatokat, ha akarva-akaratlanul megsért egy csoportot.

Az utóbbi forgatókönyv valósult meg a hétfő hajnalban megtartott 96. Oscar-gálán is, amelynek egyértelmű győztese Christopher Nolan Oppenheimere volt. A grandiózus életrajzi film a tizenhárom jelöléséből hetet váltott díjra, többek között a legjobb zene kategóriájában is sikerült nyernie.

Hirdetés

A Childish Gambinóval, azaz Donald Gloverrel rendszeresen együtt dolgozó 39 éves svéd zeneszerzőnek, Ludwig Göranssonnak ez a második Oscarja, az elsőt a 2019-es Fekete Párducért vehette át. És simán benne van még pár hasonló elismerés, hiszen csak úgy dúskál a felkérésekben. Az utóbbi években olyan produkciók dallamait komponálta, mint A Mandalóri, az Ahsoka, a Creed első és második része, a Tenet, vagy a Venom. Videojátkos projektben azonban még sosem vett részt, és talán ezzel állhat összefüggésben, hogy idei köszönőbeszéde végén azért hálálkodott a szüleinek, amiért gitárokat és dobgépeket adtak a kezébe videojátékok helyett.

Akár tréfának szánta, akár komolyan gondolta, ezzel voltaképp felesleges időpocsékolásként tüntette fel a videojátékozást, de azt a médiumot is lesajnálta, amely ma bevételek tekintetében kenterbe veri a film- és zeneipart is. Nem is szólva azokról a nagyszerű zeneszerzőkről, akik számtalan emlékezetes dallammal örvendeztettek meg minket az évtizedek során.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)