Hirdetés

Új ütős előzetest kapott a Ghostbusters

|

Idén egy újabb klasszikusnak esett neki Hollywood, érkezett is egy új előzetes a Szellemirtókhoz, hogy ne feledkezzünk meg róla.

Hirdetés

Idén az internet úgy döntött, hogy az új Ghostbusterst szedi darabokra, mielőtt egyáltalán láthattuk volna a filmet, a marketingesek pedig pánikszerűen tüzet oltanak. Mindeközben a producerek megpróbálják védeni a filmet, leginkább egy sértődött öt éves szintjén teszik mindezt úgy, hogy a nézőket hülyézik le, mert szerintük az internet arctalan tömegének semmi sem jó. Ha túl sok a férfi orientált film, akkor az a baj, ha valami újat visznek egy rebootba, akkor meg az. (Női főszereplőket válogattak össze, ami azért nem a kreativitás csúcsa, vagyis nem kéne annak lennie.)

Azért nagyon igyekeznek minket meggyőzni, hogy jó lesz a film, ki is dobtak egy újabb hosszú előzetest, amiben újabb poénokat lőnek el és többet mutogatják Chris Hemsworth-öt is. A filmben a négy női főszereplőt Melissa McCarthy, Kate McKinnon, Kristen Wiig és Leslie Jones fogja alakítani, illetve helyet kapott még: Cecily Strong, Andy Garcia és Michael K. Williams. A rendezői székbe Paul Feig ülhetett be, akinek ez lesz az első nagy költségvetésű filmje a Kém és a Koszorúslányok után.

Premier július 15-én.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)