Hirdetés

Tóth Gabi után Curtist is kirakták a TV2 műsorából

|

Puskás-Dallos Bogi és T Danny veszik át a helyüket a Megasztárban.

Hirdetés

A TV2 a jelek szerint komolyabb irányváltásra készül a Megasztár kapcsán, meg úgy általában is némi változtatásra kényszerül az elmúlt hetek eseményei után. A tavalyi évad még a hardcore rajongók szerint is egy mélypont volt a tehetségkutató történetében, legalábbis már Csirke is csak elhúzta rajta a száját.

A változások elsőként a zsűrit érték el, mert a leköszönő kormánypárt szekerét lelkesen toló Curtis és Tóth Gabi kikerültek a műsorból, helyükre pedig két új szereplő érkezik.

Hirdetés

Az új zsűritagok között van Puskás-Dallos Bogi énekes, valamint T. Danny, vagy Telegdy Dániel, aki mostanában nem elsősorban a zenei munkái miatt szerepelt a hírekben, hanem többek között egy droggal kapcsolatos üggyel, amire aztán jött egy dokumentumsorozat is, ami személyes problémáit is bemutatta.

A zsűri másik két tagja változatlan marad, így Herceg Erika és Marics Péter továbbra is a műsor része lesz. Őszintén szólva fogalmunk sincs, hogy pontosan merre halad mostantól a TV2, egyelőre azt is nehéz megmondani, hogy Curtis és Tóth Gabi cseréjével a Megasztárnak akarnak csak új irányt adni, vagy magának a csatornának. Még hivatalosan meg sem történt a kormányváltás, de már most nagyon izgalmas dolgok történnek a magyar médiapiacon.

Azt például tudja valaki, hogy elkészül-e még a Curtis-film?

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)