Kedd este véget ért a Creator TV-n futó A maszk mögött, és a T. Dannyről szóló dokusorozat második része jóval erősebb lett, mint az első. Míg a nyitányt még erősen elnyomta a stilizált, netflixes hatás, a zárás már direktebben és fájdalmasabban beszél arról, hogyan csúszott szét az előadó élete. A rész legerősebb felismerése az, hogy nem egyszerűen a kokainhasználat áll a középpontban, hanem a tagadás. Az, hogy T. Danny sokáig azt ismételgette magának és a környezetének is, hogy minden rendben van, miközben már látványosan nem volt rendben semmi. A sorozat itt talál rá igazán arra, amit az első rész még inkább csak kerülgetett.
Most már maga az előadó mondja ki a kokaint, beszél arról, hogy havonta 12-15 millió forintot költött el, jórészt drogokra, és arról is, hogy felélte a tartalékait, adósságba verte magát. Ennél is erősebb, amikor a testi leépülés kerül szóba, a fájdalmak, a fájdalomcsillapítók, a széteső állapot és az a pont, amikor az orra összeomlása már nem csak egy pletyka vagy kommentmezős téma, hanem kimondott, vállalt valóság lesz. A maszk is itt nyer valódi értelmet.
Nem valami túltolt szimbólumként működik, hanem tényleg utolsó pajzsként, ami mögé el lehet bújni, ha valaki már a saját arcát sem akarja látni. Ezek a jelenetek adják a rész súlyát, mert ilyenkor a sorozat végre nem akar folyton hatásvadász lenni, hanem hagyja megszólalni az alanyait.
Jót tesz az anyagnak az is, hogy a magánéleti leépülés mellett a szakmai szétesést is megmutatja. Elmaradó próbák, csúszó lemez, problémás fellépések, kiégett kapcsolatok és egy egyre kezelhetetlenebb előadó képe rajzolódik ki. Ezek a részek különösen erősek, mert a környezete sem nagyon próbálja tovább szépíteni a történetet. A rendőrségi ügy viszont továbbra is kissé ködös marad. Elhangzanak részletek a fogdáról, a házkutatásról és a pozitív mintáról, de a jogi szálat a sorozat nem bontja ki igazán, és arról sem derül ki sok, pontosan hogyan nézett ki a segítségkérés vagy a kezelés.
A finálé a végén visszacsúszik a megszokott, reményteli visszatérés-narratívába, ami már jóval ismerősebb és kényelmesebb terep. Ettől még a második rész összességében sokkal őszintébb és erősebb, mint amit az első után várni lehetett. Nem lesz belőle hibátlan dokumentumfilm, és marad benne bőven imázsépítés is, de a végére már nem csak önmentegetésnek hat, hanem valódi kárfelmérésnek is.
"A saját arcomat már biztos elvesztettem örökre. És soha többet nem fogok már úgy kinézni, mint azelőtt. Soha többet nem is fogok magamra úgy tekinteni, mint azelőtt. Hiába fogják megcsinálni az orromat, az már nem az enyém lesz."
- fogalmazta meg mega az énekes a dokumentumfilmben.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.
