A Fantasztikus Négyes már több mint harminc éve próbál maradandót alkotni a mozivásznon, de mindeddig nem sikerült elérniük azt az ikonikus státuszt, amit a képregényekben birtokolnak. Most, hogy a Marvel Studios új filmje, A Fantasztikus 4-es: Első lépések már tényleg közeleg, különösen érdemes visszatekinteni arra a rebootra, amely talán minden eddiginél mélyebbre húzta a legendás csapatot: ez volt a 2015-ös A fantasztikus négyes, amiről valószínűleg nagyon kevesen őriznek kellemes emlékeket.
A Josh Trank által rendezett film az Ultimate Comics képregények által inspirált eredettörténetet mesélte újra, fiatalos lendülettel és egy meglepően sötét tónussal. A kezdeti sci-fi hangulat, a testhorror és a misztikum egyszerre volt friss és biztató. Az első felvonásban még úgy tűnt, Trank valóban valami mást, valami új irányt szeretne adni a szuperhősműfajnak. Reed Richards (Miles Teller) zseniális, de visszahúzódó figura, Franklin Storm (Reg E. Cathey) pedig nemcsak mentor, hanem érzelmileg is jelenlévő apafigura volt. A tragikus baleset, amely szuperképességekkel ruházta fel a csapatot, valóban megrendítően hatott, és pont ettől lett volna érdekes a történet.
Ám amint a baleset megtörténik, a film is megbillen. A karakterek fejlődése - amely a második felvonás természetes része lenne - elmarad, helyette gyorsított expozíciókban tudjuk meg, ki hol tart és mit csinál. Sue és Johnny Storm (Kate Mara és Michael B. Jordan) tudományos teszteken vesznek részt, Ben Grimm (Jamie Bell) a hadsereg eszközévé válik, míg Reed egyszerűen megszökik, és hónapokkal később tér vissza. A történet hirtelen ugrik a harmadik felvonásba, ahol visszatér Doctor Doom (Toby Kebbell), hogy világvégét idézzen elő, de karaktere súlytalan, nincs igazán felépítve, és a konfliktusa is hamis.
A legnagyobb tragédia talán az, hogy a színészek megértették, mit kellene képviselniük. Teller jól hozza az elszigetelt, bűntudattal élő Reedet, Mara egy visszafogott, de intelligens Sue-t alakít, Jordan és Bell szintén érzékeltetik karaktereik belső konfliktusait. Még Kebbell is érdekes Doomként, legalábbis Victor Von Doomként. A film legfényesebb pontja azonban kétségtelenül Reg E. Cathey Franklin Stormja, akinek jelenléte és hangja súlyt ad a film minden jelenetének. Ő az egyetlen karakter, aki valódi érzelmeket közvetít, és akiben a néző megbízhat.
Sajnálatos módon a film képtelen kihasználni ezeket az értékeket. A sötét, testhorrorral átszőtt tónus, amely az első felvonásban működött, a folytatásban értelmetlen sietséggé és steril látvánnyá silányul. A történet láthatóan széttört. Trank korábban utalt arra, hogy a stúdió jelentős mértékben belenyúlt a filmbe, és ez érződik is minden jeleneten. A fantasztikus négyes nem tudja, mit akar lenni: egy szuperhősfilm, egy testhorror-dráma, vagy egy sci-fi akciófilm? A válasz: egyik sem igazán.
Most, hogy a Marvel Studios új irányt szab a Fantasztikus Négyesnek, és a Multiverzum koncepciója hivatalosan is lehetővé teszi a korábbi filmek beemelését a kánonba, sokan felvetették, érdemes lenne újra elővenni a 2015-ös film világát. Különösen érdekes lenne látni, amint Miles Teller Reed Richardsa a képregényekből ismert gonosszá, a Makerként ismert alteregóvá válik. De a valóság az, hogy A fantasztikus négyes hibái olyan mélyről erednek - a forgatókönyv hiányosságaitól a stúdiózavarokon át a narratív logikátlanságig -, hogy a visszatérés esélye gyakorlatilag nulla. És ez talán a legfájóbb: nem a rossz megvalósítás miatt, hanem mert ott volt benne a lehetőség. A film első felvonása megmutatta, milyen izgalmas irányba is vihető ez a csapat, de mire ezt megérthettük volna, már késő volt.
A fantasztikus négyes tehát továbbra is a Marvel egyik legnagyobb kihagyott lehetősége. Egy film, amely nem merte végigvinni azt, amit elkezdett, és végül épp ezért lett a franchise legsötétebb, leginkább felejthető darabja.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.
