The Boys - A Fiúk 3. kötet az a kiadvány, ahol a képregény és a tévésorozat közötti különbség már nem apró részletekben mérhető, hanem egész történetszálakban. Aki az Amazon-féle adaptáció után ül le Garth Ennis és Darick Robertson képregényéhez, itt fogja igazán érezni, hogy a sorozat nem egyszerűen húzott, finomított vagy modernizált, hanem sokszor teljesen új irányba vitte ugyanazokat az alapanyagokat. Ez a kötet a Hősgazmus minisorozattal indít, majd a The Boys 31-38. számaiban a Revans csapat, Viharfront, Katonasrác és a Fiúk három kulcstagjának múltja kerül előtérbe. Papíron tehát ez egy különösen fontos csomag, hiszen egyszerre mutatja meg, hogyan működik a Vought szuperhősipara a kulisszák mögött, és azt is, miből lettek azok az emberek, akik ma már hivatásszerűen törik szét ezt az ipart.
A Hősgazmus a The Boys egyik legismertebb, és talán nem túlzás azt állítani, leghírhedtebb története, abszolút nem véletlenül. Ennis itt a nagy képregényes crossovereket fordítja ki. A szuperhősök a nyilvánosság előtt úgy tesznek, mintha egy világméretű fenyegetés miatt tűnnének el, valójában viszont egy Vought által szervezett, zárt, féktelen bulira mennek. A poén egyértelmű, és nem is finomkodik, a képregény azt mondja, hogy a hősiesség itt csak PR-esemény, a nagy "válság" csak ürügy, a jelmezes ikonok pedig ugyanúgy kiszolgált vállalati termékek, mint bármi más ebben az univerzumban. Ez sokkal durvább, alpáribb és direktebb, mint a tévés Hősgazmus, ahol a sorozat a TNT ikrek házibulijára húzta rá az eseményt, és a részt inkább Katonasrác, Hazafi, Hughie, Butcher, Csillagfény és X-Pressz személyes ütközései miatt tette fontossá. A tévében a Hősgazmus egy feszült csomópont lett, a képregényben inkább rendszerszintű vicc és vádirat.
Katonasráccal kapcsolatban talán itt a legnagyobb a különbség. A sorozatban Jensen Ackles karaktere gyakorlatilag a Hazafi előtti Hazafi, egy régi amerikai ikon, toxikus, erőszakos, sértett legenda, aki mögött ott van a Vought történelme, a hidegháborús múlt és a Revans nevű csapat árulása. A képregényben viszont Katonasrác ennél sokkal, de sokkal szánalmasabb figura. Nem nagy, félelmetes, múltból visszatérő fegyver, hanem egy megfelelni vágyó, gyenge és nevetséges Amerika Kapitány-paródia, aki annyira be akar kerülni a Hetek közé, hogy Hazafi megalázó játékát is komolyan veszi. Ennis ezzel nagyon mást mond, mint a sorozat. A tévés Katonasrác a hatalom régi arca, a képregényes Katonasrác azonban inkább annak bizonyítéka, hogy ebben a világban még a "nemes katona" mítosza is eladható, lecserélhető és megalázható.
A Revans csapat is ezért működik jól a kötetben. Papíron ők a Hetek mögötti második legerősebb szuperhőscsapat, a gyakorlatban viszont azonnal látszik, hogy a rang és a valós veszély nem ugyanaz. Elmedroid, XXX, Vörös Grófnő, Katonasrác és Viharfront együtt egy komplett, torzított szupercsapat-paródia, de Ennis nem csak bohócot csinál belőlük. Amikor a Fiúk ellen szállnak harcba, a helyzet tényleg veszélyes lesz, mert ezek a szereplők bármennyire nevetségesek is, a képességeik halálosak. A sorozatban a Revans már egy régen széthullott csapat, amelynek múltját a harmadik évad nyomozása rakja össze, és ahol az árulás, Nicaragua és Katonasrác orosz fogsága adja meg a valós tétet. A képregényben a Revans nem egy random múltbeli seb, hanem eléggé aktuális fenyegetés. Ez kevésbé elegáns megoldás, de mindenképp közvetlenebb és brutálisabb.
Viharfrontnál még látványosabb az eltérés. A sorozatban Viharfront ugyebár nő, egy modern nyelven kommunikáló, online tömegeket mozgató, régi náci eszméket új csomagolásban áruló karakter, aki Hazafi mellé kerül, és a második évad egyik főgonosza lesz. A képregényben viszont Viharfront férfi, aki egy nyíltan náci, jóval kevésbé árnyalt figura, viszont fizikailag sokkal kézzelfoghatóbb fenyegetés. Nem egy lassan épülő manipulátor, hanem egy hatalmas, rasszista rombológép, akit Ennis végül pont olyan kegyetlenül büntet meg, ahogy az ilyen világban várható. Szerintem egyébként a sorozat itt okosabban dolgozott, a tévés Viharfront ijesztőbb, mert felismerhetőbb, és jobban illik a közösségi médiás, politikailag mérgezett jelenhez. A képregényes Viharfront egy egyszerűbb eszköz, de a saját közegében működik, mert a Revans-ívet nem finom társadalmi szatírának, hanem véres leszámolásnak szánták.
A szeptember 11-i vonalról is érdemes ejteni pár szót, ami azért fontos, mert a képregényben ez a The Boys világának egyik alaptraumája. Ennis nem a sorozatból ismert 37-es járat jelenetével dolgozik, hanem a saját alternatív 9/11-verziójával, ahol a Hetek kudarca vezet borzalmas következményekhez, és a Brooklyn híd pusztulása válik a történelmi seb központi képévé. Ez már korábban is előkerült, de ebben a kötetben Anyatej múltján keresztül új súlyt kap. A sorozatban a repülőgépes katasztrófa Hazafi és Maeve erkölcsi bukásának egyik legerősebb pillanata, a képregényben viszont sokkal inkább azt mutatja meg, mi történik, ha a Vought marketingből épített "hősei" valódi válsághelyzetben kapnak szerepet. A sorozat emberibb drámát csinál belőle, a képregény rendszerszintű vádat.
A kötet utolsó harmada nálam azért működik igazán, mert a sok vér, káromkodás és szuperhősparódia után végre a Fiúk belső világára figyel. Anyatej, Franci és Kiscsaj (a sorozatban Kimiko) múltja teljesen más, mint amit a sorozatban látunk, és ezek az eltérések sokat elárulnak arról, mennyire más logika szerint működik a képregény. Anyatej a füzetekben nem egyszerűen egy kemény, fegyelmezett, családjáért küzdő ember, hanem a Vought bűneinek szó szerinti következménye: az anyja Compound V-nek való kitettsége miatt született különlegesnek, és a neve is sokkal konkrétabb, sokkal groteszkebb jelentést kap. A sorozatban A.T. ember marad, a családi tragédiája pedig Katonasráchoz kötődik, így az ő története személyes bosszúvá és lelki teherré válik. A képregényben a teste, a múltja és a családja is egyfajta bizonyíték a Vought ellen.
Franci eredettörténete egészen más hangot üt meg. Ennis itt szándékosan túlzó, abszurd, francia sztereotípiákkal telerakott mesét ad elő, ami annyira valószínűtlen, hogy közben végig kérdéses marad, mennyit kell belőle szó szerint elhinni. Ez nem olyan, mint a sorozat Serge-je, aki bűntudattal, függőséggel, Kicsi Ninával, Kimikóval és egy konkrét bűnözői múlttal terhelt figura. A képregényes Franci inkább egy elszabadult Ennis-poén, de a végén mégis van benne valami szomorú. Ő az a karakter, aki talán saját magát is történetként tartja össze, mert a valóság már rég túl csúnya lenne.
Kiscsaj múltja a három közül talán a leghidegebb. A sorozatban ti is tudjátok, Kimiko Miyashiro saját nevet, családi tragédiát, traumát, kapcsolatokat és fokozatosan kibomló személyiséget kap. A képregényben Kiscsaj sokkal inkább egy szörnyű vállalati baleset túlélője, akiből nem hős, nem klasszikus áldozat, hanem ösztönből működő, kiszámíthatatlan erő lett. Ennis itt megint nem finomkodik, de a karakter mégis kap némi méltóságot, főleg azért, mert a többiek nem puszta fegyverként kezelik. A sorozat ezen a ponton sokkal emberibb és árnyaltabb, a képregény viszont kegyetlenebbül mutatja meg, hogyan gyárt a Vought emberekből roncsokat.
Összességében a The Boys 3. vaskos kötete nem a sorozat "papíralapú megfelelője", hanem egy sokkal nyersebb, sokszor durvább, néha ügyetlenebb, de fontosabb háttérkötet. A Hősgazmus még ma is inkább a hírhedtsége miatt marad meg, nem azért, mert ez lenne Ennis legjobb történetvezetése. A Revans és Viharfront íve egyszerűbb, mint a tévés verziók, de erős lendülettel viszi tovább a Vought elleni háborút. A legjobb részek viszont egyértelműen a végén jönnek, amikor Anyatej, Franci és Kiscsaj múltja kinyílik Hughie előtt. Ezekből érthető meg igazán, hogy a Fiúk nem csak dühös emberek egy titkos csapatban, hanem mindannyian más módon sérült túlélők.
Nekem ezért ez a kötet egy korántsem hibátlan, de azért fontos állomás volt. A sorozat több ponton okosabban, korszerűbben és emberibben adaptálta az alapanyagokat, főleg Viharfront, Katonasrác és Kimiko esetében. A képregény viszont jobban érzékelteti azt a világot, ahol minden szuperhős mögött vállalati érdek, elhallgatott bűn és valamilyen nagyon csúnya alku áll. Az harmadik kötet akkor működik a legjobban, amikor nemcsak sokkolni akar, hanem megmutatja, ki miért lett olyan, amilyen. És bármennyire is túlzásba tud esni Ennis, ezen a ponton már világos, hogy a The Boys igazi tétje nem az, hány szuperhőst lehet darabokra verni, hanem az, hogy marad-e bármi emberi azokban, akik erre tették fel az életüket.
