Hirdetés

Te észrevetted, hogy a Pókember: Nincs hazaút felében Tom Holland teste nem is volt valódi?

|

Az egyik speciális effektekért felelős szakember felfedte a Pókember: Nincs hazaút egyik titkát.

Hirdetés

A koronavírus-járvány hatásai ellenére a Pókember: Nincs hazaút minden idők egyik legtöbb bevételt termelő filmjévé vált, amely részben annak is köszönhető, hogy a Sony Pictures és a Marvel erősen ráfeküdtek a nosztalgiára, és olyan régi arcokat hoztak vissza a korábbi Pókember-filmekből, akiket szívesen láttak viszont a nézők. Köztük van Dr. Otto Octavius (Alfred Molina) is, aki a film során közelebbi kapcsolatba kerül Peter nanotechnológiás pókpáncéljával, aminek következményei lesznek. 

Hirdetés

Csakhogy az eredeti tervek szerint hősünknek nem is ezt a futurisztikus ruhát kellett volna viselnie, hanem azt a piros-fekete jelmezt, amit a Pókember: Idegenben során láthattunk rajta. Ahogy a sztori formálódott, és egyik ötlet, valamint változtatás követte a másikat, az elképzelés megváltozott, és megszületett a nanotechnológiával átitatott kezeslábas - csakhogy ez már a forgatás után történt, addigra felvették a jeleneteket a piros-fekete változattal.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Éppen ezért - a speciális effektek egyik felelőse és a Digital Domain munkatársa, Scott Edelstein beszámolója szerint - Tom Holland testét digitálisan kellett újraalkotni azokban a jelenetekben, amikor azt a jelmezt (az Integrated Suitot) viselte.

"Tehát a film majdnem felében a teste nyaktól lefelé teljesen CG, és ezt remélhetőleg senki sem tudja."

- tette hozzá Edelstein, felfedve, hogy a színész teljes testét egy digitális dublőr segítségével generálták számítógéppel. Amikor May nénit tartja a karjában, a gyógymódokat keresik és harcolnak a Szabadság-szobornál, az mind át lett alakítva, ami Edelstein elmondása alapján kész őrület. 

A szakember egyébként egyike azoknak, akik átvehetik a legjobb vizuális effektusokért járó Oscar-díjat a Pókember: Nincs hazaútért, ha a filmnek ítéli oda az Akadémia március végén. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)