A belga filmsztár, Matthias Schoenaerts ismét a címlapokra került, ám ezúttal nem új szerepe, hanem a bíróság ítélete miatt. A Bikanyak és a Rozsda és csont egykori áttörő alakja, aki jövőre a Supergirl film főgonoszaként térne vissza a nagyvászonra, hat hónap börtönt kapott Belgiumban, miután több alkalommal motorozott jogosítvány nélkül, korábbi eltiltása ellenére.
A belga Belga hírügynökség információi szerint Schoenaertset távollétében ítélték el, mivel nem jelent meg a bíróság előtt. Az ügy középpontjában két, 2024-ben történt eset áll, amikor a színész érvényes engedély nélkül vezetett motort, miközben már egy 2021-es jogsértés miatt el volt tiltva a vezetéstől. A büntetéshez 4000 eurós pénzbírság és újabb egyéves vezetéstől eltiltás is társul, miután a kötelező vezetési pótvizsgáknak sem tett eleget.
A bíróság szóvivője, Luc De Cleir szerint ugyanakkor minimális az esélye annak, hogy a sztár valóban börtönbe vonuljon, és az ítélet ellen akár fellebbezhet is. Az ügy még így sem zárul le: Schoenaertsnek immár tizenegy közlekedési jogsértése szerepel a nyilvántartásban, és a belga rendőrség nemrég újra feltartóztatta Pelt városában. A beszámolók szerint ismét nem volt nála jogosítvány, megtagadta az alkoholszondát, és agresszívan viselkedett, amikor a járművét elszállították. Ezek a friss esetek jelenleg is vizsgálat alatt állnak.
Schoenaerts Belgium egyik legelismertebb exportja: nemzetközi karrierje a Bullhead Oscar-jelölése után indult be, azóta pedig olyan filmekben tűnt fel, mint A dán lány, a Vörös veréb, a Távol a világ zajától vagy a Netflix-féle A halhatatlan gárda, legutóbb pedig A rezsim című sorozatban láthattuk.
A botrány időzítése különösen kellemetlen, hiszen a színész jövőre fontos szerepben lesz látható a DC új Supergirl-filmjében. A stúdió egyelőre nem reagált a történtekre, de az ügy biztosan befolyásolja majd Schoenaerts megítélését, ahogy közeledik a premier.
Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.