Hirdetés

Sosem lesz vége: új filmek készülnek A végtelen történet alapján

|

Ismét filmvászonra viszik Michael Ende nagy sikerű ifjúsági fantasyjét.

Hirdetés

Idén lesz 40 éves a Végtelen történet című német ifjúsági fantasyfilm, amely korának legdrágább európai produkciója volt. A néhai Wolfgang Petersen (Das Boot, Trója) rendezésében megvalósult adaptáció körülbelül 25 millió dollárnak megfelelő összegből készült, és ennek a négyszeresét termelte a mozikban, akkora sikerrel vetítették szerte a világban. Később kapott két folytatást is más szereplőkkel, de Bastian Balthasar Bux (magyar fordításban Bux Barnabás Boldizsár), Atréju (Atráskó), a Gyerek-császárnő és a szerencsesárkány, Fuchur (Fuhur) további kalandjai már jóval kevesebb nézőt vonzottak.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a filmesek ne látnának többé fantáziát Michael Ende 1979-es regényének feldolgozásában, melynek rajongói már maguk is nagy valószínűséggel szülők, vagy akár nagyszülők. Sőt, éppen ellenkezőleg, a Variety beszámolója szerint sorban álltak az érdeklődők, akik közül az 1995-bel elhunyt író hagyatékát kezelő Michael Ende Productions egy Oscar-díjas film produkciós cégének szavazott bizalmat.

Hirdetés

A megállapodás értelmében a See-Saw Films (A király beszéde, Oroszlán, A kutya karmai közt, Utolsó befutók) viheti ismét filmvászonra a történetet, amelyben egy Bastian nevű fiú rábukkan A végtelen történet című könyvre, és előbb külső szemlélője, majd tevékeny résztvevője lesz a Fantastica (Fantázia) világának megmentésére irányuló erőfeszítéseknek.

Ian Canning producer, a See-Saw társalapítója úgy fogalmazott, hogy ez a történet egyszerre időszerű és időtlen, a mostani pedig remek alkalom arra, hogy olyan formában meséljék el, ahogy eddig még soha. Szerinte minden generáció megérdemeli a saját utazását ebbe a fantáziavilágba.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)