Úgy tűnik, a Star Wars: Maul - Shadow Lord (Maul - Árnyak mestere) még messze nem mondott el mindent Darth Maulról. Sam Witwer, aki ismét őt szólaltatja meg a Disney+-os animációs sorozatban, egy friss interjúban arról beszélt, hogy szerinte Maul múltjában jóval több rejtett részlet lehet, mint amit eddig a Star Wars megmutatott. A színész úgy látja, Sidious tanítványának nem csak annyi volt az élete, hogy folyamatosan a sötét oldalt és a kiképzést darálta, hanem lehettek titkai, sőt akár olyan kapcsolatai is, amelyekről soha senki nem tudott.
Witwer konkrétan úgy fogalmazott, hogy ő egyfajta "kulcsos gyerekként" képzeli el Mault, vagyis valakiként, akit nem figyeltek minden percben. Szerinte egyszerűen nem életszerű, hogy a mindig elfoglalt Darth Sidious a nap minden pillanatában rajta tartotta volna a szemét, ezért Maulnak szerinte lehetett egy olyan, rejtett oldala is, amelyet soha nem láttunk. A színész azt is bedobta, hogy Maul akár olyan kapcsolatokat is kialakíthatott fiatalkorában, amelyeket titkolnia kellett, mert ha Sidious tudomást szerzett volna róluk, azonnal véget vet nekik.
A lényeg persze nem az, hogy a sorozat most hirtelen mindent elmagyaráz Maul gyerekkoráról. Épp ellenkezőleg. Witwer szerint a Shadow Lord inkább csak olyan viselkedéseket és apró jeleket akar megmutatni, amelyekből a néző maga rakhatja össze, mi történhetett a karakterrel korábban. Vagyis a cél nem a teljes háttértörténet kipakolása, hanem az, hogy Maul még összetettebbnek hasson annál, mint amit a "dühös sith" címke önmagában elbír. Ez az irány egyébként jól illik ahhoz, ahogyan a sorozatot eddig fogadták. A Star Wars Maul - Shadow Lord április 6-án indult el a Disney+-on, és a Rotten Tomatoes oldalán jelenleg is nagyon erős kritikusi mutatóval áll. Az első visszajelzések különösen azt emelik ki, hogy a sorozat nem csak akciófiguraként használja Mault, hanem tényleg karakterként próbál vele kezdeni valamit.
Ha ebből tényleg lesz még több, akkor a Shadow Lord nem csak azért lehet fontos Star Wars-sorozat, mert végre saját terepet ad Maulnak, hanem azért is, mert tovább bontogatja azt a figurát, akit a franchise nagyon sokáig inkább ikonikus külsőként kezelt, mint teljes emberként. És ez Maul esetében bőven ráfért már a galaxisra.