80 éves korában, vasárnap reggel itt hagyott minket Reggie Bannister. A színész az otthonában, a kaliforniai Crestline-ban hunyt el, a hírt a felesége erősítette meg a TMZ megkeresésére. Gigi szerint "boldog volt, hogy otthon lehetett az utolsó pillanataiban, és békésen távozhatott". Idén februárban egy GoFundMe gyűjtést indítottak az orvosi költségei kezelésére, ugyanis korábban Lewy-testes demenciával és Parkinson-kórral is diagnosztizálták.
Reggie Bannister 1945. szeptember 29-én született a kaliforniai Long Beach-en. Tagja volt egy 1960-as évek közepén alakult, és elég népszerű folkegyüttesnek, a The Greenwood County Singers nevű formációnak. A zeneipart maga mögött hagyva tért át a filmek világára, ahol nemcsak színészként, hanem zeneszerzőként és hangmérnökként is tevékenykedett.
1979-ben szerepelt először Don Coscarelli rendező klasszikusában, a Fantazmában (Phantasm), amelyben egy fagylaltárusból lett fegyveres antihőst formált meg. Az első epizódban még egy vidám, kiegyensúlyozott karaktert formált meg, akinek Reggie volt a neve, csakúgy mint a színésznek. Az ötödik részre azonban már ő lett a főszereplő, és addigra jókora átalakuláson ment át: egy fegyvermániás, bosszúszomjas kemény fickó lett belőle.
Bannister a sorozat mind az öt filmjében feltűnt, de olyan horrorfilmekben is szerepet vállalt, mint a Silent Night, Deadly Night vagy a Halálosztó (Wishmaster) franchise. Don Coscarellivel nem csak a Fantazma-filmeken dolgoztak együtt, Bannister szerepet kapott a rendező Survival Quest, valamint a Bubba Ho-Tep című filmjében is. Az IMDb adatlapja szerint egy készülő produkcióban még láthatjuk, a jelenleg forgatás alatt álló Halloween Ghoulsban. Arról sajnos nincs információ, hogy már rögzítették-e a jeleneteit, de reméljük, hogy igen, és még egyszer, utoljára visszatérhet a képernyőkre.
