Nem tagadom, Christopher Nolan mellett Quentin Tarantino az egyik kedvenc rendezőm, imádom a teljes munkásságát (úgyszintén bevallom, ha már ennyire igazságpirulával a pocakomban ébredtem, hogy a Nolan-féle Tenetet még egyszer sem tudtam végignézni, de Tarantino esetében nincs ilyen kivétel, az összes filmjéért oda és vissza vagyok). Beleértve természetesen az eredetileg egy mozinak tervezett, de végül két külön filmre bontott Kill Billt is, amit első alkalommal rajtam kívülálló okok miatt nem tudtam egyben végig nézni - a gimnáziumi angolcsoportommal voltunk moziban, de Lukácsi tanárnő O-Ren Ishii animált háttértörténeténél úgy döntött, kivonulunk a teremből (hiába tiltakoztam, így lett, aztán átültünk a Jim Carrey főszereplésével készült A minden6óra).
Szóval nagyon szeretem a Kill Billt, ami mint említettem, részletben került a vászonra 2003-ban és 2004-ben, ám a rendező már akkor is úgy tekintett a történetre, mint egyetlen összefüggő filmre. Ez, vagyis az összegyűrt, több mint négyórás, Kill Bill: The Whole Bloody Affair című verzió eddig rejtve maradt a legtöbb néző elől, most viszont decembertől számos moziban levetítik azt a változatot, amelyet Tarantino maga is a legjobb formájának tart.
Maga a film ugyebár Uma Thurman főszereplésével meséli el a Menyasszony történetét, aki a bérgyilkosi életet maga mögött hagyva szembeszáll egykori főnökével és szeretőjével. A filmben olyan azóta már eltávozott legendák is játszottak, mint David Carradine, Sonny Chiba vagy Michael Madsen. Az eredeti két részre bontás leginkább a túl hosszú játékidő miatt volt szükséges, de Tarantino számára az is előnyt jelentett, hogy több időt kapott a második felvonás finomítására.
A mostani teljes változat néhány ponton eltér a korábban megjelent filmektől. Bizonyos jelenetekben kevesebb cenzúrát tartalmaz, hiszen annak idején a korhatár-besorolás miatt is szükség volt vágásokra. Ezek a képsorok a japán változatban például mindig is a nyersebb, eredeti formájukban futottak. Emellett kimaradnak azok a visszatekintő jelenetek, amelyek a második rész elején idézték fel az első film eseményeit.
Egyelőre kérdéses, hogy Magyarországon is vászonra kerül-e a Kill Bill "teljes" verziója, de abban azért reménykedni lehet, hogy valamilyen digitális megjelenésre számíthatunk a közeljövőben. Tarantino rajongóinak tehát most először adódik valódi esélye arra, hogy a rendező szándéka szerinti formában élhessék át a klasszikussá vált bosszútörténetet.
Közben persze a mester sem pihen. Korábban arról lehetett hallani, hogy Tarantino utolsó filmje egy Brad Pitt főszereplésével készült mozi lesz, ami a '70-es években játszódik, és egy forgatókönyvíróról szól. Aztán a rendező rájött, hogy ez egy '70-es években játszódó film, ami egy forgatókönyvíróról szól, és mivel úgy ítélte, hogy ezt a témát a potenciális nézők a sztratoszférából szarnák le, inkább törölte az egész projektet. Helyette inkább megírt egy színdarabot, és jövő januárban Londonba költözik, hogy ott további egy évet dolgozzon rajta, immár a színházban.
A bemutatóra így 2027-ben lehet majd számítani, és ha sikeres lesz a darab, akkor Tarantino ezt fogja nagyvászonra adaptálni, és így készülhet el pályafutásának utolsó mozifilmes munkája.
