Hirdetés

Pókember új filmjét már a játékfigurák is lebuktathatták

|

A Hulk melák formájának visszatérése és a Skorpió páncélja is idő előtt kiszivároghatott.

Hirdetés

Újabb Marvel-filmet spoilerezhettek le a merchök, mert a Hasbro frissen bemutatott figurái alapján az új Pókember-filmben nemcsak Bruce Banner tér vissza, hanem jó eséllyel a klasszikusabb, dühösebb Hulk is komoly szerepet kap. A Hasbro hivatalos Hulk-figurájának leírása konkrétan azt írja, hogy Pókember hosszú idő után fut össze vele újra, és nem tudja, barátként vagy ellenfélként számítson-e rá. Maga a figura szakadt ruhás, ordító Hulkot mutat, vagyis nagyon nem azt a visszafogott, "okos Hulk" képet, amit az MCU az utóbbi években megszoktatott velünk.

Ez persze még nem egyenlő azzal, hogy a film teljes egészében a vad Hulk köré épül majd, de ahhoz bőven elég, hogy új lendületet adjon a találgatásoknak. A Hasbro saját oldalán is hangsúlyozza, hogy a Marvel Legends Hulk-figura közvetlenül a film megjelenése ihlette dizájnt kapott, vagyis nem valami általános képregényes változatról van szó. Ez azért fontos, mert így sokkal nehezebb elütni az egészet azzal, hogy csak egy fantáziadús melléktermékről beszélünk.

Hirdetés

A másik nagy érdekesség a Skorpió. A fiatalabb közönségnek szánt ActionVerse-figura adja eddig a legtisztább képet Mac Gargan filmes külsejéről: zöld, erősen páncélozott szerelést kapott, és a klasszikus skorpiófarok is ott van rajta. Mivel Michael Mando visszatérése már korábban is szóba került, ez most elég erősen abba az irányba mutat, hogy a karakter végre tényleg teljes értékű gonosztevőként léphet színre, nem csak félbehagyott fenyegetésként. A figurákhoz kapcsolódó hivatalos Hasbro-anyagok ugyanakkor itt is csak annyit mondanak ki biztosan, hogy a dizájn a filmhez kötődik, nem azt, hogy a végső vászonverzió minden részletében pontosan így néz majd ki.

A Marvel előzetese még próbálta óvatosan takarni a lapjait, a játékfigurák viszont jóval bőbeszédűbbnek bizonyultak. Ha ezek tényleg közel állnak a kész filmhez, akkor az új Pókemberben egyszerre kaphatunk egy sokkal vadabb Hulkot és a Skorpió első igazán komoly MCU-s bevetését is. És ez már bőven az a kombináció, ami miatt a rajongók elkezdhetik sokkal élesebben figyelni, mi minden csúszik még ki idő előtt a mozibemutató előtt.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)