Nicole Kidman ugyan az elmúlt évtizedekben szinte mindenféle nagy produkcióban megfordult, Denis Villeneuve Dűne-trilógiájából teljesen kimaradt, amit láthatóan sajnál is. A színésznő Sandra Bullockkal beszélgetett a Vogue Off the Cuff című műsorában, ahol elárulta, hogy hatalmas rajongója Frank Herbert világának, és szívesen szerepelt volna valamelyik filmben.
Amikor Bullock rákérdezett, miért nem láthattuk őt a Dűnében, Kidman azt mondta, Denis Villeneuve egyszerűen soha nem kéri fel semmire, amit viccesen egyenesen lesújtónak nevezett. Hozzátette, hogy "Dunie", vagyis megszállott Dűne-rajongó, és nagyon szeretett volna bekerülni valamelyik folytatásba. A színésznő aztán rögtön árnyalta is a dolgot, szerinte talán jobb így, mert valójában szeretné egyszerű nézőként élvezni ezeket a filmeket. Bullock erre azzal viccelődött, hogy Kidman amúgy sem szeretné a rengeteg homokot.
Villeneuve trilógiája idén ér véget a Dűne: Harmadik résszel, amely december 17-én kerül a magyar mozikba. A rendező korábban elmondta, hogy a harmadik film tempósabb és akciódúsabb lesz az előző részeknél, és ezzel lezárja Paul Atreides történetének általa elmesélt szakaszát.
Kidman számára tehát már nem sok esély maradt arra, hogy bekerüljön Villeneuve Dűne-trilógiájába, de a megjegyzése alapján aligha mondana nemet, ha a rendező egyszer mégis felhívná.
