Hirdetés

Evan Rachel Wood beszólt az Átkozott boszorkák 2. alkotóinak, amiért másra osztották a szerepét, és emiatt senki se kereste meg őt az alkotók közül

|

A színésznő szívesen visszatért volna, de Joey King kapta meg a szerepét.

Hirdetés

A Westworldből ismert Evan Rachel Wood nem titkolja csalódottságát amiatt, hogy nem hívták vissza az Átkozott boszorkák 2-re, ráadásul állítása szerint az 1998-as eredeti film készítői közül senki sem kereste meg őt azután, hogy Kylie Owens szerepét más színésznőre osztották. Wood Sandra Bullock karakterének lányát játszotta az első részben, a szeptemberben mozikba kerülő folytatásban azonban már Joey King alakítja a felnőtt Kylie-t.

Wood egy Instagram-sztoriban külön megköszönte Kingnek, hogy személyesen vette fel vele a kapcsolatot, mert elmondása szerint ő volt az egyetlen, aki megkereste a szerepcsere miatt. King később arról beszélt, hogy nagyon kellemes beszélgetést folytatott elődjével, és hálás volt azért, hogy Wood támogatását fejezte ki felé és a film többi szereplője felé is.

Evan Rachel Wood az Átkozott boszorkák első részében
Evan Rachel Wood az Átkozott boszorkák első részében

A színésznő ráadásul korábban egyértelművé tette, hogy nem saját döntéséből maradt ki a folytatásból. Tavaly azt írta, hogy felajánlotta a közreműködését, és akár egyetlen jelenetre vagy egyetlen mondatra is szívesen visszatért volna, de azt a választ kapta, hogy új színészekkel képzelik el a fiatalabb szerepeket. Wood szerint különösen sajnálatos, hogy így nem élhette át felnőttként az egykori szereplőkkel való találkozást és az ismerős forgatási helyszínekre sem térhetett vissza.

Hirdetés

Susanne Bier rendező szerint azonban a döntés nem Wood személyének szólt. Az Átkozott boszorkák 2. történetében Kylie és Antonia még éppen csak kikerültek az egyetemről, ezért a készítők szerint nem volt reális lehetőség az eredeti gyerekszínészek visszahívására. Kylie szerepét így Joey King, Antoniáét pedig a Trónok harcából ismert Maisie Williams vette át Alexandra Artriptől. Csak a rend kedvéért: Joey King 27 éves, míg Evan Rachel Wood 38.

Sandra Bullock és Nicole Kidman ugyanakkor visszatér Sally és Gillian Owens szerepében, ahogy Dianne Wiest és Stockard Channing is újra feltűnik. A folytatás Alice Hoffman The Book of Magic című regényéből merít, Bier pedig korábban már dolgozott együtt Kidmannel a Tudhattad volna című HBO-minisorozaton.

Az Átkozott boszorkák 2. szeptember 10-én érkezik a magyar mozikba az InterCom forgalmazásában.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)