A hódmezővásárhelyi koncertjén elhangzott MÁV-os viccével került politikai tűzvonalba Geszti Péter, akinek szavaihoz a Fidesz-frakció szóvivője, Németh Balázs reagált. A politikus Facebook-bejegyzésében azt írta, Geszti méltatlanul figurázta ki a vasúttársaságot, majd a számokkal próbált visszavágni.
"Németországban a távolsági vonatok pontossága 62,5%, Magyarországon: 80%. Tudom-tudom, itthon minden sz*r!"
- jegyezte meg ironikusan Németh, aki szerint az előadó rossz fényben próbálta feltüntetni a hazai közszolgáltatást.
A szóvivő a Hír TV-ben tovább is vitte a témát, ahol egyenesen suttyónak nevezte Gesztit. Úgy fogalmazott:
"Igazi suttyó, prosztó poén volt szerintem onnan a színpadról, egy olyan embertől, aki valószínűleg soha nem jár vonattal, vagy nagyon régen járhatott vonattal."
Németh szerint a zenész célja az volt, hogy gyűlöletet keltsen, és meggyőzze az embereket arról, hogy az ország nem működik. Hozzátette, hibák mindenhol vannak, de szerinte Magyarország összességében sokkal jobban működik, mint 2010 előtt.
A vita nem előzmények nélküli, hiszen Geszti korábban már reagált Deutsch Tamás listázására is. A fideszes EP-képviselő nemrég név szerint sorolta fel azokat a hazai előadókat, akikről szerinte az elmúlt évtizedekben hallani lehetett a "mocskos Fidesz" skandálást. Geszti erre úgy reagált, nem tartja szerencsésnek a listázást, és hangsúlyozta: a művészvilágban mindig jelen volt a kritikus hang, ami a demokrácia természetes velejárója. Mint mondta, zenészként sosem pártpolitikai szándékkal szólalt meg, hanem társadalmi jelenségekre reagált a maga eszközeivel.
A MÁV-os poén tehát gyorsan politikai ügy lett, amelyben egyelőre egyik fél sem engedett, a közönség pedig szemtanúja lehet annak, hogyan fonódik össze a kultúra és a politika a színpadon elhangzó mondatok nyomán.