Nicolas Cage Ben Reilly-ja nem tért vissza a Prime Videóra: az Amazon mindössze egyetlen évad után kaszálta az ő főszereplésével készült Pók-Noirt.
A döntés már csak azért is szomorú, mert az egyik legkülönlegesebbnek mondható Marvel-sorozatot körbeünnepelték a kritikusok és a rajongók, 11 Emmy-díjra jelölték, ami a legtöbb, amit idén egy Amazon-széria szerzett magának, meg hát Cage-nek is jól állt a ballonkabát és a fedora.
A mindössze nyolc epizódot megért sorozatban az Oscar-díjas színész Ben Reilly-t, a tapasztalt, de tengődő magánnyomozót játssza, méghozzá a nagy gazdasági világválság idején New Yorkban. A nyomozó régebben Pókemberként segítette az embereket, ám egy személyes tragédia arra ösztökélte, hogy végleg letegye a gúnyáját, ám most egy olyan ügybe botlik, ami arra kényszeríti, hogy ismét a házak között lengedezzen, miközben persze detektívként is próbál az ügy végére járni.
A Marvel-képregényekben debütált figurának filmes változatával az Irány a Pókverzumban találkozhattunk először, azaz animált kiadásban, és ott is már Cage szolgáltatta a hangját, és a rajongók annyira bírták a különleges Pókot, hogy az animációs filmek mögött álló Christopher Miller és Phil Lord párosa elkezdett házalni az élőszereplős sorozatváltozat ötletével. Ez végül az Amazonnál kötött ki egy új megállapodás részeként, melynek értelmében a Prime Videót üzemeltető vállalat több, a Sonyhoz tartozó Marvel-figurát is tévére adaptálhat. Ő volt az első.
A Pók-Noirt végül Oren Urizel showrunner irányítása alatt készült el, akinek olyan filmek forgatókönyvét köszönhetjük, mint Az elveszett város, a Mortal Kombat vagy a 22 Jump Street, amin természetesen együtt dolgozott a Lord/Miller-párossal.
Azt nem lehet mondani, hogy az Amazon mostohán bánt volna a sorozattal, ugyanis amellett, hogy a marketingjét sem spórolta meg, lehetővé tette a rajongók számára, hogy színes és fekete-fehér változatban is letudhassák az epizódokat. Természetesen mi az utóbbit ajánljuk.