Május 20-án kerül fel a Netflixre az Itt érzem magam otthon. A streamingpremier dátumát az IGN Hungary szúrta ki, a film adatlapja már most is él a Netflixen, szóval teljesen bizonyos, hogy Holtai Gábor thrillere ezen a napon válik elérhetővé a szolgáltatónál.
A február 19-én bemutatott magyar film az elmúlt hónapok, sőt, mit hónapok, évek egyik legnagyobb hazai meglepetése lett. A történet középpontjában Rita áll, akit elrabolnak, majd egy család azt próbálja elhitetni vele, hogy valójában ő a rég eltűnt rokonuk, Szilvi. Ha túl akarja élni ez a nem mindennapi helyzetet, bele kell mennie ebbe a torz játékba, miközben nyilván megpróbál valamiféle menekülőutat is találni. A főbb szerepekben Lovas Rozi, Molnár Áron és Szervét Tibor látható.
Az eddigi mozis matek alapján az Itt érzem magam otthon már közel 300 ezer nézőnél jár, és az év egyik legerősebb magyar filmes teljesítményévé nőtte ki magát ez a független, minimális költségvetés mellett készült produkció. Olyan filmeket is lenyomott, mint a kb. 7 milliárd forintba kerülő, brutális állami támogatást bezsákoló Most vagy soha!, vagy épp az a Kontrollt, ami korábban a legnézettebb magyar thriller volt, de ezt a címet már elhappolta tőle az Itt érzem magam otthon.
A Netflix-premierrel pedig most azokhoz is eljuthat ez a valóban (szerintem is) remek film, akik a mozikban még nem látták.