John Krasinski megerősítette, hogy íróként, rendezőként és producerként is részt vesz a Hang nélkül (A Quiet Place) harmadik részében, amelyet a Paramount Pictures 2027. július 9-én küld a mozikba az Egyesült Államokban. A történet részletei egyelőre titkosak, de a nyilvánvalóan ismét a rettenetesen jó hallású idegen lények elől bujkáló túlélők megpróbáltatásai állnak majd a cselekmény középpontjában. A szereplőgárda összetétele szintén kérdéses: nem tudni, hogy Emily Blunt, Noah Jupe, Millicent Simmonds vagy Cillian Murphy visszatérnek-e.
Az első két rész a tavalyi előzményfilmmel együtt világszerte több mint 900 millió dollár bevételt hozott, megerősítve a Hang nélkül státuszát a modern horror egyik legsikeresebb franchise-aként. Az említett spin-offot ugyan már nem Krasinski rendezte, hanem Michael Sarnoski, de az alapokat ő rakta le - és most ismét visszaveszi a gyeplőt.
Krasinski és Allyson Seeger Sunday Night Productions nevű cége - amely elsőbbségi együttműködési megállapodást kötött a Paramounttal - a Platinum Dunes-szal közösen jegyzi a produkciót. Az Office-ból ismert színész-rendező az utóbbi években megbízható névvé nőtte ki magát a thrillerek és akciófilmek világában is (Jack Ryan, 13 óra: Bengázi titkos katonái).
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.