Hirdetés

Megkapta utolsó előzetesét minden idők legdrágább magyar filmje, a Most vagy soha!

|

Rövidesen a mozikba kerül a forradalomba, majd szabadságharcba torkolló 1848. március 15-i eseményeket feldolgozó film.

Hirdetés

Látványosan megszaporodtak a történelmi témájú alkotások, mióta a Káel Csabát nevezték ki filmügyi kormánybiztosnak a 2019-ben elhunyt Andy Vajna helyére. A jelentős részben állami támogatásokból megvalósult produkciók között olyan filmeket és sorozatokat találunk, mint a Hadik, a Semmelweis, a Tündérkert, a Rise of the Raven, vagy épp a félig-meddig dokumentarista Aranybulla.

Ennek a kompániá a tagja a hamarosan bemutatásra kerülő Most vagy soha! is, amely nemcsak miden idők legnagyobb költségvetésből megvalósított Petőfi-filmjeként írta be magát a történelembe, hanem egyúttal minden idők legdrágább magyar filmjeként is. Nem kevesebb, mint 4,7 milliárd forint állami támogatást kapott, ami kiegészül még 1,4 milliárd forint adókedvezménnyel.

Hirdetés

Alkotói (Lóth Balázs rendező, valamint Rákay Philip producer és forgatókönyvíró) korábban úgy nyilatkoztak, hogy a Birmingham bandája című sorozaton túl Guy Ritchie Sherlock Holmes-filmjeiből is inspirációt merítettek az 1848. március 15-i eseményeket feldolgozó produkcióhoz. Fontos tudni, hogy a nézők nem egy történelmileg minden szempontból autentikus alkotásra váltanak majd jegyet, ugyanis a filmben megjelenik egy igencsak hangsúlyos fiktív szál is, melyben egy osztrák ügynök semmitől sem riad vissza, hogy szabotálja a márciusi ifjak tervét.

A Most vagy soha! március 14-étől látható a moziban, és olyan színészek feltűnésére számíthatunk a filmvásznon, mint Berettyán Nándor (Petőfi Sándor), Mosolygó Sára (Szendrey Júlia), Horváth Lajos Ottó (az osztrák ügynök szerepében), továbbá Szerednyey Béla (Landerer Lajos), Jászberényi Gábor (Meyer) és Lukács Sándor (Léderer Ignác).

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)