Hirdetés

Megan Foxba ismét belebújhat az őrdög, készül a Jennifer's Body második részének a forgatókönyve

|

Az első film írója dolgozik az Ördög bújt beléd folytatásának szkriptjén.

Hirdetés

Tizenhat év telt el azóta, hogy Diablo Cody forgatókönyvíró és Karyn Kusama rendező vászonra vitték - természetesen nem egyedül - az Ördög bújt beléd (Jennifer's Body) című horrorvígjátékot, amelyet ugyan nem halmoztak el dicséreteikkel a kritikusok, és kezdetben a közönség is fanyalgott, de napjainkra kultstátuszt vívott ki magának. A Megan Fox és Amanda Seyfried főszereplésével készült film azóta is a kétezres évek egyik legkülönlegesebb, női nézőpontú horrorjaként él a nézők emlékezetében, és most úgy tűnik, végre valósággá válhat az, amiről évek óta csak suttognak hollywoodi berkekben: készül a folytatás.

Karyn Kusama a Deadline-nak adott interjúban árulta el, hogy Diablo Cody jelenleg is dolgozik a második részen. A részleteket visszatartotta, de a lelkesedését nem titkolta:

"Tudom, hogy épp most írja, és már alig várom, hogy lássam, mi sül ki belőle. Ismerem az alapötletet, de nem fogok semmit elspoilerezni. Olyan őrült és szórakoztató lesz, mint az első film, és egy pillanatig sem kételkedem abban, hogy Diablo valami egészen elképesztőt hoz majd össze."

A rajongók persze régóta találgatják, hogyan lehetne folytatni a 2009-es történetet, amely véresen sötét cliffhangerrel ért véget. Az utolsó jelenetekben Amanda Seyfried karaktere, Anita "Needy" Lesnicki megszerezte Jennifer démoni képességeit, majd megszökött az elmegyógyintézetből. A kérdés az, hogy tizenhat év elteltével mi lett vele, és vajon visszatérhet-e maga Jennifer karaktere is.

Hirdetés

A 2009-es Ördög bújt beléd annak idején a félrevezető marketing és a meg nem értett tónus miatt gyengén szerepelt a mozikban, ám az elmúlt évtizedben, különösen a Me Too-mozgalom hatására újra felfedezték: a feminista olvasat, a sötét humor és Megan Fox alakítása révén a film igazi kultklasszikussá vált. Most, hogy Cody újra elővette a történetet, nem kizárt, hogy Jennifer és Needy barátságának pokoli dinamikája ismét lángra lobban - talán épp abban a formában, amelyet másfél évtizede még nem értett meg a világ.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)