Hirdetés

A Kingsman és a Ha/Ver köré is Filmes Univerzum épül

|

Ezt maga a filmek rendezője, Matthew Vaughn árulta el.

Hirdetés

Csillagpor, X-Men: Az elsők, Kingsman, Ha/Ver. És hogy mi a kapocs a filmek között? A rendező, ugyanis mindegyiket Matthew Vaughn készítette el, aki most úgy döntött, hogy egy jóval nagyobb projektbe, jobban mondva projektekbe vágja a fejszéjét. Bár jó ideje pletykálják, hogy ő fogja rendezni a régóta várt Az acélember 2-t, talán ez mégsem fog az ő vezényletével megvalósulni, a brit rendező ugyanis úgy döntött, hogy Marv nevű produkciós cégét hamarosan stúdióvá alakítja, és nem csak a Kingsman, de a régóta parkoló pályán heverő Ha/Ver köré is egy nagy és szerteágazó filmes univerzumot épít.

Hirdetés

Bár a Csillagpor szerintünk egy méltatlanul alul értékelt film, mégsem nevezhető az első nagy dobásának, ellenben a Ha/Verrel, amit nem csak a nézők, de a kritikusok is kifejezetten szerettek. Jött is hát a menetrend szerinti folytatás, ami azonban meg sem közelítette az első rész színvonalát, ezért a további részek 2013 óta jegelve voltak, egészen mostanáig.

Vaughn tervei szerint újraindítaná a franchise-t, és bár nem árulta el, mely karakterekkel számol, a nyilatkozatából arra azért lehet következteni, hogy tervei vannak a Mark Millar képregényeiből ismerős Patience Lee-vel - egy egyedülálló, fekete édesanyával, aki átvette a stafétabotot, és Ha/Verként osztja az igazságot. Tervben van továbbá egy önálló Hit-Girl film is, ami vagy a már felnőtt Mindy Macready-re fókuszálna, vagy pedig a filmekben látottaknál is fiatalabbra, afféle előzményfilmként.

Hasonlóan nagy tervei vannak a Kingsman szériával is. A rendező elmondta, hogy a harmadik felvonás lezárja majd Harry Hart és Töki történetét, ám ezzel egy időben elkészül majd a Kingsman: The Great Game című spin-off, ami a korai 1900-as években kalauzol el majd minket. Emellett készül még egy spin-off Statesman címmel is, ami a második részből ismerős, Channing Tatum, Jeff Bridges és Halle Berry fémjelezte ügynökséget mutatja be, valamint még egy nyolc epizódból álló televíziós sorozatra is számítani lehet.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)