Hirdetés

Kellemesen borzongat a V/H/S 1994 előzetese

|

Új fejezettel bővül a V/H/S franchise, ezúttal a VHS korszak hőskorába, a 90-es évekbe repít minket vissza.

Hirdetés

Amikor 2012-ben megjelent a V/H/S, ami a found footage horror alműfajt, illetve a VHS korszak rajongóit igyekezett kiszolgálni, minden adott volt hozzá, hogy egy újabb horror franchise szülessen. Nem is kellett sokat várni a következő részre, ami már 2013-ban megjelent, azóta viszont néma csönd lengte körül a projektet, egészen mostanáig.

Hirdetés

V/H/S 1994 címmel érkezik ugyanis a harmadik rész, ami az évszámra reflektálva a kerettörténetet is visszahelyezi napjainkból a '90-es évekbe. Ez a húzás első blikkre üdvözítő, hiszen míg a 2000-es évek után megszaporodtak a jobbnál jobb technikai megvalósítások, melyekkel könnyen lehet már élethűnek tűnő borzongásokat megjeleníteni egy-egy videóban, azért a '90-es években mindezt videokazettán reprodukálni igencsak melós volt, ami nem feltétlenül térült meg. Az autentikusságot ezzel máris eggyel magasabb szintre emelték, és az első trailer alapján a minitörténetek is a kellemes borzongás ígéretével kecsegtetnek.

Az antológia filmre visszatérnek az előző fejezetekben is közreműködő direktorok, mint David Bruckner, Timo Tjahjanto és Simon Barrett, valamint új rendezők is lehetőséget kapnak Jennifer Reeder, Chloe Okuno, illetve Ryan Prows személyében.

Ti mit szóltok az előzeteshez?

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)