Visszatér a vitrinek mögül kiszabaduló történelem: a Disney égisze alá tartozó 20th Century Studios és a 21 Laps Entertainment újraéleszti a az Éjszaka a múzeumban (Night at the Museum) franchise-t, ezúttal egy teljesen új történettel és szereplőgárdával. Az éppen készülő reboot forgatókönyvét Tripper Clancy jegyzi, aki korábban olyan projekteken dolgozott, mint az Übergáz, valamint az Ez így nem oké és a Die Hart sorozatok. A produceri feladatokat az eredeti trilógiát rendező Shawn Levy, illetve Dan Levine látják el, míg a projektet Emily Morris felügyeli a 21 Laps részéről.
Bár a konkrét cselekmény részleteit egyelőre titkolják, az biztosnak tűnik, hogy nem Larry Daley történetét mesélik el újra, hanem egy teljesen friss fejezetet nyitnak. Ebből az következik, hogy az alkotók célja a nosztalgiahullám meglovaglásán felül új közönség előtt is szélesre tárni a múzeum kapuit.
A 2006-ban indult filmsorozat mára igazi családi klasszikussá vált. Az első három részben Ben Stiller alakította Larryt, a kissé szerencsétlen, de annál lelkesebb éjjeli őrt, aki rájön, hogy a múzeum kiállításai éjjelente szó szerint megtelnek élettel. A három mozifilm mellett egy 2022-es animációs folytatás is készült Éjszaka a múzeumban: Kahmunrah visszatér címmel, de ez már egy teljesen új szereplőgárdát kapott, és Larry fiát, Nicket (Joshua Bassett) tette meg központi karakternek. A franchise eddig több mint 1,3 milliárd dolláros összbevétellel büszkélkedhet, így nem meglepő, hogy a stúdió most ismét megpróbálkozik a varázslattal.
Hogy kié lesz ezúttal a kulcs az éjszakai csodák világához, és hogyan sikerül új életet lehelni az eddig többnyire nosztalgiából élő sorozatba, az még rejtély. Érdeklődve várjuk, hogy mihez kezd a franchise-zal az új alkotógárda.
Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!