Jon Bernthal továbbra sem engedné el Frank Castle-t, de a jelek szerint már csak akkor hajlandó visszavenni a koponyás mellényt, ha érdemi beleszólása marad abba, milyen történetben tér vissza a Megtorló. A színész az Esquire-nek beszélt arról, hogy szívesen alakítaná a karaktert a Pókember: Vadonatúj nap után is, de szerinte ehhez az kell, hogy ő maga is részt vegyen az adott projekt megálmodásában.
Bernthal 2016 óta játssza Frank Castle-t, előbb a Netflix-féle Daredevil második évadában, majd saját sorozatában, később pedig a Daredevil: Újjászületésben is visszatért. A Disney+-on már elérhető The Punisher: Az utolsó célpont azért is fontos állomás, mert Bernthal nemcsak főszereplőként, hanem társíróként és executive producerként is dolgozott rajta, Reinaldo Marcus Green rendezővel közösen. A két alkotó régóta ismeri egymást, és kifejezetten közösen formálták ezt az új Frank Castle-történetet.
Az utolsó célpont messze nem egy könnyed MCU-mellékág lett, hanem egy kifejezetten sötét, erőszakos és lelki oldalról is masszívan terhelt történet, amely Frank Castle-t mélyponton mutatja meg. Bernthal az Entertainment Weeklynek arról beszélt, hogy ebben a különkiadásban Frank már nem egyszerűen bosszút akar állni, hanem azzal küzd, ki is ő valójában. Gyászoló apa és férj, vagy olyan ember, aki csak a vérontásban érzi magát otthon. Ez a megközelítés sokkal közelebb áll ahhoz a Megtorlóhoz, amely miatt Bernthal alakítása annak idején ennyire erős lett, és jóval távolabb van attól a steril, mindenkinek szóló Marvel-hangnemtől, amelybe a karakter nagyon könnyen beleszürkülhetne.
Frank Castle következő nagyobb állomása a Pókember: Vadonatúj nap lesz, amelyben a Megtorló már Pókember mellett, illetve vele megütközve bukkan fel. Reinaldo Marcus Green szerint Az utolsó célpont részben azt is megmutatja, milyen lelkiállapotban érkezik majd Frank ebbe a történetbe, vagyis a különkiadás nem puszta mellékszál, hanem átvezetés is a mozifilmhez. A Pókember: Vadonatúj nap 2026. július 30-án kerül a mozikba, de egyelőre nem tudni, Bernthal szerepe mennyire lesz hangsúlyos benne - tippre nem túlzottan.
Az viszont most már eléggé világosnak tűnik, hogy Bernthal nem akar automata üzemmódban visszajárni a Marvelhez. A színész láthatóan pontosan érzi, hogy A Megtorló csak akkor működik igazán, ha nem puhítják fel, nem használják puszta rajongói csemegeként, és nem veszik ki belőle azt a fájdalmat, amely Frank Castle egész lényét mozgatja. Ez persze nem garancia arra, hogy készül újabb önálló Punisher-projekt, de ha a Marvel tényleg továbbvinné a karaktert, Bernthal most elég egyértelműen jelezte, milyen feltételekkel térne vissza szívesen.