Hirdetés

John Boyega teljesen más történetet képzelt Finn karakterének

|

Ugyanakkor lehet még lehetőség a karakter kikupálására, ha a Lucasfilm is úgy akarja.

Hirdetés

John Boyega, a Star Wars folytatástrilógiában Finn szerepét alakító színész a Fan Expo Boston rendezvényen elárulta: eredetileg jóval drámaibb viszonyt képzelt el karaktere és Daisy Ridley által alakított Rey között. Boyega szerint már az Az ébredő Erő forgatókönyvéből arra következtetett, hogy Finn titokban Erő-érzékeny lehet, és ezt a történetszálat a későbbi filmekben is kibontják majd - méghozzá valamilyen tragikus irányban. Úgy vélte, a két karakter sorsa akár az Obi-Wan Kenobi és Darth Vader közötti legendás párharcot is felidézhette volna, szembefordítva őket egymással.

A színész azonban csalódottan tapasztalta, hogy az elképzelés nem valósult meg: Finn Erő-érzékenységére csupán apró utalások maradtak, főként A Skywalker kora néhány homályos jelenetében. Noha a forgatókönyv alapján íródott regényváltozat egyértelműen megerősíti ennek tényét, ez olyan szempontból nem vigasz, hogy a filmekben nem jutott lehetősége kibontakozni. A karakter, aki egykori birodalmi rohamosztagosként friss nézőpontot hozott a jó és a rossz harcába, a trilógia során többnyire a mellékszálakra szorult.

Hirdetés

A trilógia záróepizódjában Finn szerepe tovább csökken, miközben Rey történetét teljesen a múlt Jedi mestereihez és Kylo Rennel való kapcsolatának kibontásához kötik. Boyega szerint ez a kreatív irányvonal elvette a lehetőséget egy valóban emlékezetes, konfliktusokkal teli karakterív megvalósításától Finn számára. Bár Rey visszatér egy készülő Star Wars-filmben, Finn jövője és Boyega esélye arra, hogy újra fénykardot ragadjon, egyelőre bizonytalan.

Érdekesség, hogy noha egyelőre semmilyen kánon tartalom nem játszódik a Skywalker kora utáni idősíkon, a LEGO Star Wars kisfilmek több ízben is ezen vízekre merészkedtek, a 2020-as LEGO Star Wars: Ünnepi különkiadásban pedig Rey kifejezetten tanítgatta Finnt az Erő használatára. Noha ezek a történetek természetesen nem képezik a kontinuitás részét, nem tűnik valószínűnek, hogy a Lucasfilm jóváhagyna egy ilyesfajta sztorit, ha nem hasonló irányban képzeli el a továbbiakat a kánon szintjén.

Mozgóképes fronton a Shawn Levy rendezésében és Ryan Gosling főszereplésével érkező Starfighter című mozifilm lesz az első tartalom, mely a kilencedik számozott után veszi fel a fonalat (nem összekeverendő a New Jedi Order filmmel, melyet a közbeszéd "Rey-filmként szokott emlegetni), ám még előtte érkezik egy regény, a The Last Order, mely szintén itt helyezkedik el a kronológiában. Ez a könyv ráadásul éppen Finnt, illetve a Skywalker korában megismert másik rohamosztagos dezertőrt, Jannaht helyezi a középpontba, így ha más nem, legalább némi kis betekintést nyerhetünk majd abba, hogy hogyan képzeli a Lucasfilm a karakter jövőjét.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)