Hirdetés

Jason Statham netes csalókat és korrupt politikusokat lő halomra új filmje előzetesében

|

A The Beekeeper rendezői székében a 2016-os Suicide Squad - Öngyilkos osztag direktora, David Ayer foglalt helyet.

Hirdetés

Jason Statham idén múlt 56, de egyelőre semmi sem utal arra, hogy az akciófilmeket más, fizikailag kevésbé megterhelő műfajra kívánná cserélni. Csak idén három filmjét mutatták be (Fortune hadművelet - A nagy átverés, Meg 2. - Az árok, Feláldozh4tók), miközben egy cameo erejéig beugrott a Halálos iramban 10.-be is. A jelek szerint ezután sem áll szándékában lassítani, ugyanis már a kanyarban van a következő produkció, aminek ő a főszereplője, és amiben újfent ropognak a fegyverek, törnek a csontok és hullanak a rosszfiúk, akár a legyek.

2024. január 12-étől kezdik vetíteni az amerikai mozik a The Beekeeper című akció-thrillert, amelyben Statham egy visszavonult különleges ügynököt alakít, aki korábban Mr. Clay fedőnéven hajtott végre titkosított akciókat a Beekeepers (Méhészek) nevű szervezet megbízásából. A civil élet nyugalmát (természetesen méhészkedik) azonban megzavarja szomszédja halála, az idős asszony öngyilkosságot követ el, miután netes csalók megfosztják minden megtakarított pénzétől.

Hirdetés

Mr. Clay-nek ez bőven elég indok arra, hogy először az átverések mögött álló céget, majd azokat a korrupt tisztviselőket és politikusokat is elszámoltassa a maga módján, akik szintén hasznot húznak a gyanútlan áldozatok megkopasztásából.

A The Beekeepert David Ayer (Harag, Suicide Squad - Öngyilkos osztag) rendezte Kurt Wimmer (Törvénytisztelő polgár, Az utca királyai) forgatókönyve alapján. A stábot pedig Statham mellett olyan színészek erősítik, mint Emmy Raver-Lampman (Az Esernyő Akadémia), Josh Hutcherson (Az éhezők viadala), Bobby Naderi (Fekete nyár), Minnie Driver (Good Will Hunting), Phylicia Rashad (Creed: Apollo fia) és Jeremy Irons (A szerencse forgandó).

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)