Hirdetés

Hivatalosan is készül az IT: Welcome to Derry második évada

|

Az új szezon hangulata merőben eltér majd mindentől, amit eddig láttunk.

Hirdetés

A Stephen King művén alapuló horroruniverzum hivatalosan is újabb fejezettel bővül, Andy Muschietti megerősítette, hogy már javában dolgoznak az IT: Welcome to Derry második évadán. Azt már régebb óta tudtuk, hogy Muschietti a következő évadokban Pennywise két korábbi felbukkanását dolgozná fel, melyhez egy-egy tragédia kötődik, immár pedig biztossá vált, hogy ezek közül legalább a második elkészül, mely 1935-be kalauzolja majd a nézőket.

A rendező szerint a második évad középpontjában a Bradley banda áll, amely Stephen King rajongóinak ismerős lehet a regényből. A történet egy bankrabló bandát követ, amely útközben megáll Derry városában lőszert vásárolni, ám hamarosan szörnyű események veszik kezdetüket. A Welcome to Derry három évadon át mutatja majd be a város történetének fontos tragédiáit. Az első évad a Black Spot klubot elpusztító tűzvészre koncentrált, a második a Bradley banda mészárlását dolgozza fel, míg a tervezett harmadik évad a Kitchener Ironworks robbanását idézi majd fel, amelyben 88 gyermek halt meg egy húsvéti tojásvadászat során.

Hirdetés

Muschietti azt is elmondta, hogy a második évad hangulata jelentősen eltér majd az eddig megszokottól. Az 1935-ös gazdasági világválság idején játszódó történetben nem lesz jelen a klasszikus kertvárosi környezet és a bicikliző gyerekek világa, amely az AZ eddigi történeteinek egyik alapmotívuma volt. A rendező szerint a szereplők ezúttal a túlélésért küzdenek egy nyomorral és bizonytalansággal teli korszakban, ami sötétebb és nyersebb atmoszférát kölcsönöz az új évadnak. A folytatás premierdátumát egyelőre nem jelentették be.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)