Hirdetés

Így diétázik és edz az új Amerika Kapitány az első önálló filmjére

|

A színész szigorú diétát és edzést tart, hogy formában legyen Amerika Kapitány szerepének eljátszásához.

Hirdetés

Chris Evans és az általa játszott Steve Rogers kitörölhetetlen részei az MCU-nak, elvégre Amerika Kapitánya volt az első Bosszúálló, és végig vezérszerepet töltött be, olyan emlékezetes pillanatokat okozva ezzel a rajongóknak, mint a Végjátékban az a bizonyos portálos csoportgyűlés. 

Rogers azonban átadta a pajzsát és ezáltal az Amerika Kapitány titulust az Anthony Mackie megformálásában megismert Sam Wilsonnak, aki a Sólyom és a Tél Katonája sorozatban végig próbált megfelelni  és felkészíteni magát arra, hogy a nyomdokaiba lépjen. Bár már a széria befejezése is nagy lépést tett ez irányba, a következő Amerika Kapitány film lesz az, amiben Wilson ténylegesen Amerika emblematikus hőseként tevékenykedik majd. 

Hirdetés

A Men's Journalnak adott interjújában Mackie kitért arra is, hogy miképpen készíti fel magát a Captain America: New World Order forgatására, amelyet valamikor 2023-ban kezdenek majd el:

"A legfontosabb dolog a diéta. Én sovány fehérjéket és zöldségeket fogyasztok, halat, csirkét és pulykát, válogatott zöldségekkel. Nem igazán van szükségem szénhidrátokra az energiához. Már így is sok energiám van, úgyhogy egyszerűen kiiktatom az összes rossz dolgot. Három hónapig csinálom ezt - napi ötször-hatszor eszem, hogy némi tömeget kapjak a vázamra. Aztán egy hónapig szénhidrátot fogok bevinni."

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Mackie elmondása szerint tisztában van a szuperhősökkel szembeni elvárásokkal, különösen azután, hogy Chris Evanst váltotta Amerika Kapitány szerepében, ám az edzései nem különböznek túlságosan attól, amikor Sólyom volt. Egy dolog miatt azonban rá kell gyúrnia a törzsére: 

"A sok repülős dolog miatt voltak olyan helyzetek, amikor sokáig kell plankben maradnom, felhúznom magam, vagy a lábamat magam alá dobni. Szóval a törzserősítés mindig is az edzéseim alapját képezte. Tudod, ez az, ami igazán számít, mert a nézőtéren mindenki arra a jelenetre vár, amikor leveszed a pólódat. [Nevet] Fel kell készítenetek a törzseteket és a kockáitokat!"

Az új Amerika Kapitánynak szüksége is lesz az erejére, hiszen nem akármilyen gonosszal fog szembenézni, amikor a film 2024. május 3-án a mozikba kerül.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)