Hirdetés

Gondoltad volna, hogy a Pinokkió, A faun labirintusa és a Devil's Backbone egy trilógiát alkot?

|

Guillermo del Toro szerint márpedig három filmjét összeköti a közös mondanivaló.

Hirdetés

Érkezett idén már egy Pinokkió film, aminek létjogosultságát világszerte sokan vitatták - a Disney úgy csinált élőszereplős változatot a klasszikus meséből, hogy lényegében semmi érdemit nem adott hozzá. Guillermo del Toro egy kicsit más megközelítéssel vágott bele a fafiú kalandjainak újragondolásába, lényegesen jobb végeredménnyel.

A mozikban külföldön már látható volt, de a Netflixre csak decemberben kerül majd fel az alkotás, amiről most a Total Film beszélgetett a rendezővel.

Hirdetés

Del Toro rá jellemző módon súlyos, mély kérdéseket feszeget, például azt, hogy emberi lehet-e valaki, aki halhatatlan. Úgy gondolja, a közönség elnézőbb az animációval életre keltett bábbal szemben, mint ahogy egy élő szereplővel szemben volna, ami ugyancsak elgondolkodtató. Nem is gyerekeknek ajánlja, hanem felnőtteknek, viszont a fiatalok is nyugodtan megnézhetik.

Ami igazán érdekes, az az, hogy szerinte a Pinokkió egy kvázi trilógiát alkot a 2001-es The Devil's Backbone-nal, illetve A faun labirintusával, mivel mindháromban közös téma a gyermekek élete a háború alatt, illetve az ártatlanság elvesztése.

A filmet december 9-étől láthatjuk majd a Netflixen.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)