Hirdetés

Fél év után megtalálták a túrázás közben eltűnt Julian Sands holttestét

|

A brit színésznek még januárban veszett nyoma.

Hirdetés

Sokáig kutattak a keresőcsapatok Julian Sands után a kaliforniai Baldy-hegy környékén, miután január 13-án bejelentést kaptak arról, hogy a színész nem tért vissza legutóbbi túrájáról. Még drónt és helikoptert is bevetettek, hogy a nyomára akadjanak, ám miközben a földi egységek dolgát megnehezítette a mély hó és a lavinaveszély, a légi keresést is zord időjárási körülmények hátráltatták. A hatóságok közben egy parkolóban megtalálták Sands autóját, amit vélhetően akkor hagyott hátra, amikor gyalogszerrel elindult a hegyekbe, de ő maga nem került elő. Mostanáig.

A San Bernardino megyei seriffhivatal beszámolója szerint szombaton bukkantak kirándulók egy holttestre, melynek vizsgálata igazolta, hogy valóban a 65 éves színész maradványait találták meg. A halál okát még nem sikerült megállapítaniuk.

Hirdetés

Julian Sands 1958-ban született az angliai Otley-ban, a Lord Wandsworth College tanulójaként, majd a Royal Central School of Speech and Drama hallgatójaként kezdettől fogva színészi pályára készült. Néhány tévés epizódszerepet és kisebb mozis próbálkozásokat követően beválogatták az E.M. Foster regényéből készült Szoba kilátással stábjába, amelyben rögvest a férfi főszereplőt George Emersont alakíthatta Helena Bonham Carterrel az oldalán. Az 1985-ben bemutatott filmet 8 Oscar-díjra nominálták, ebből három jelölést sikerült is arany szobrocskára váltania. James Ivory rendezését Ken Russel horrorja, a Gótika, avagy a szellem éjszakája követte, mielőtt átköltözött volna az Egyesült Államokba.

Ott sok más mellett olyan hollywoodi produkciókban játszott, mint a Warlock és folytatása, az Arachnofobia - Pókiszony, az Impromptu (ebben Liszt Ferenc szerepét osztották rá), a Meztelen ebéd, a Dobozba zárt szerelem és a Las Vegas, végállomás. De gyakran mondott igent tévés felkérésekre is, láthattuk például a 24-ben, a Smallville-ben, a Csillagkapuban és a Gothamben, míg a gamerek a Call of Duty: Black Ops II-ben hallhatták a hangját.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)