Hirdetés

Farkasszemet nézett egymással Cassian Andor és Anakin Skywalker

|

Korábban ilyenre még nem került sor a két szereplő között.

Hirdetés

A Star Wars rajongói közül sokan zárták a szívükbe Diego Lunát, a tavalyi, nagy sikerű Andor sorozat főhősét - aki persze korábban már feltűnt a Zsivány Egyesben is, azonban a Disney tavalyi szériájával teljesedhetett ki igazán.

Ugyanez nem igazán mondható el Hayden Christensenről, aki a Csillagok háborúja filmjei közül a talán leggyengébbnek számító I-II-III-ban, azaz a második trilógiában alakította Anakin Skywalker, később pedig Darth Vader szerepét.

Hirdetés

Utóbbi színésszel nem volt túl kegyes az élet, a 2005-ös Csillagok háborúja III. rész - A Sith-ek bosszúja után ugyanis nem igazán találunk az életművében említésre méltó alkotásokat, egészen 2019-ig, amikor ismét Anakin Skywalker hangját kölcsönözhette a 9. epizódban. Ezt követően már komolyabb szerepet bíztak rá a szintén tavalyi Obi-Wan Kenobi sorozatban és már tudjuk, hogy feltűnik majd az élő szereplős Ahsoka-szériában is.

Hayden Christensen és Diego Luna a Variety különleges interjúja során
Hayden Christensen és Diego Luna a Variety különleges interjúja során

Valószínűleg ez lehetett az egyik apropója, hogy a Variety szerkesztői összeeresztették Lunát és Christensent egy különleges beszélgetésre. A két színész meg is állapította, hogy korábban még nem találkoztak egymással.

A speciális interjúnak is tekinthető beszélgetésen Luna és Christensen egyből megtalálta a közös témát: a Star Wars-szal kapcsolatos, rendkívül szigorú titoktartást. Előbbi elmesélte, hogy a Zsivány Egyes forgatása előtt milyen körülmények között találkozhatott Gareth Edwards rendezővel. Az ügynöke csak annyit mondott neki, hogy egy étteremben találkoznak majd, ám amikor Luna megérkezett, kiderült, hogy a helyiség teljesen üres, csak Edwards várta ott.

"Az ügynököm korábban csak annyit mondott, lehet, hogy a Csillagok háborújáról lesz szó"

- emlékezett vissza Cassian Andor megformálója.

Christensen is járt már hasonló cipőben, ő elmesélte, annak idején alig várta, hogy ismerőseivel megoszthassa, min dolgozik. Bár a szerződése szigorúan tiltotta, de azonnal elmesélte az édesanyjának és a legjobb barátjának is, hogy milyen munka vár rá. Később azért már megemberelte magát és megtartotta a rábízott titkokat, mint mondta, azért, mert nem akart ő lenni az, aki lelövi a poént.

Érdekes adalék, hogy a két színész közül Christensen volt jobban oda a nagy találkozástól, szabályosan rajongott Lunáért, amit éppenséggel megértünk.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)