Hirdetés

Ezért nem szerepel majd Vinnie Jones Buldózerként a Deadpool & Rozsomákban

|

Nem rejtette különösebben véka alá, hogy miért nem akart újból a karakter bőrébe bújni.

Hirdetés

Mint ahogyan azt már az alkotók is leleplezték, jó néhány cameóra és csavarra számíthatunk majd a Deadpool & Rozsomákban, és mivel eddig ezeket sikerült titokban tartani, minden bizonnyal jó pár meglepetésben lesz részünk a nyáron érkező film során. Míg izgatottan várjuk a bemutatót, vadabbnál vadabb ötleteket és tippeket olvashatunk a különböző fórumokon a potenciális cameókkal kapcsolatban. Ezek egyikét viszont már nyugodtan lehúzhatjuk a listáról.

A minap ugyanis kiderült, hogy a 2006-os X-Men: Az ellenállás vége című filmben feltűnt, Vinnie Jones által megformált Buldózer (Juggernaut), nem lesz jelen a filmben, vagy ha mégis, akkor semmiképp sem az egykori hivatásos labdarúgó alakításában.

Hirdetés

Az 59 éves brit színész a minap a Yahoo UK újságírójával beszélgetve elárulta, hogy megkörnyékezték Buldózer megformálásával kapcsolatban, ám ő visszautasította az ajánlatot, amire elsősorban a jelmez miatt mondott nemet. Elmondása szerint annak idején testileg és lelkileg is nagyon megterhelő volt számára emiatt a szerep, így jelenleg nem áll készen a visszatérésre.

"Vicces, de felkértek, hogy szerepeljek a Deadpoolban, és beszéltem is a rendezővel, akinek elmondtam, hogy testileg és lelkileg is megterhelő volt számomra felvenni azt a jelmezt. Úgy értem, ennek megvolt a mentális aspektusa is, elvégre egész nap benne vagy a jelmezben, nem tudsz csinálni semmit, inni is csak szívószállal tudsz. Így tehát nem tudtunk végül megegyezni a Deadpool & Rozsomákkal kapcsolatban."

A színész ugyanakkor hozzátette, hogy a Deadpool az egyik kedvenc filmje, de még ez sem volt elég ahhoz, hogy újra felvegye a jelmezt. Ezek alapján tehát nagyon úgy tűnik, hogy a Jones-féle Buldózer most kimarad a buliból, de ha az alkotók mindenképpen ragaszkodnak a karakterhez, akkor betehetik a Deadpool 2-ben látott képregényhű variánst. Július 25-én a hazai mozikba is befut a Deadpool & Rozsomák, így már nem is kell olyan sokáig várnunk, hogy kiderüljön, milyen döntés született.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)