Hirdetés

Ennyibe kerülne ténylegesen legyártani a Halálcsillagot

|

Előre szólunk: felfoghatatlan mértékű számokról lesz most szó.

Hirdetés

A Star Wars univerzum egyik legikonikusabb, de egyben legköltségesebb ötlete kétségtelenül a Halálcsillag, az a gigantikus űrállomás, aminek az első példányát Luke Skywalker egyetlen jól irányzott lövéssel küldte a galaktikus történelem szemétdombjára. Bár azóta már több verzióját is láttuk, az eredeti konstrukció volt az, ami a Birodalom hatalmának szimbóluma lett. Meg a költségvetési felelőtlenség tankönyvi példája, ahogy arra a SlashFilm cikke is rámutatott nemrég.

Egy 2012-es, a Lehigh Egyetem diákjai által készített becslés szerint a Halálcsillag megépítése nagyjából 852 kvadrillió amerikai dollárba került volna. Igen, kvadrillió. Ez körülbelül 13 ezer (!) szerese volt a Föld 2012-es teljes éves GDP-jének. Inflációval számolva (2025-ös értékekkel) ez az összeg mostanra elérné az 1,2 kvintillió dollárt, ami már tényleg annyira elvont összeg, hogy már-már értelmezhetetlen. A legnagyobb tétel az acél lehetett, amiből több mint egymillió milliárd tonnára lett volna szükség, ez a Föld vasérctartalékával számolva nagyjából kétmillió Halálcsillagra lenne elegendő. Az emberiségnek tehát bőven lenne alapanyaga a projekthez, csak éppen 833 ezer évig tartana legyártani az elemeket. 

És ez még csak a szerkezet. A napi üzemeltetés sem aprópénz: egy 2016-os brit infografika szerint körülbelül 7,7 oktillió dollárba kerülne naponta (!) a Halálcsillag működtetése. Ezt már le se próbáld vezetni a családi költségvetésedbe, hajmeresztő számokról beszélünk.

 

Hirdetés

És mi lett a vége az egésznek? Egyetlen pontos találat, egy kihasználható tervezési hiba (ami ugyebár okkal született), és game over. A magyarázatot végül a Zsivány Egyes hozta el, ahol kiderült, hogy a kulcskomponens mögött álló tudós, Galen Erso szándékosan építette be a gyenge pontot a szuperfegyverbe, hogy így álljon bosszút a Birodalmon. Mert még a sci-fiben is van olyan, hogy valaki megbánja, hogy tömegpusztító eszközt fejlesztett.

A Birodalom persze nem tanult semmiből, így A Jedi visszatérben már készült is a második Halálcsillag, ami ugyanúgy a levegőbe repült, ezúttal Lando Calrissian áldásos tevékenységének köszönhetőn. Aztán jött a Starkiller Base az új trilógiában, ami lényegében egy Halálcsillag 3.0 volt, csak ezúttal bolygóméretben. És persze az is felrobbant. A Csillagok háborúja világában minden felrobban egy idő után.

Bár a Halálcsillag technikai és vizuális szempontból örökre beírta magát a sci-fi történelembe, azért remélhetőleg Lucasfilm belátta, három elég volt belőle, és talán még sok is. A galaxisban valószínűleg van más módszer is a terrorizálásra, mint minden részben felépíteni valamit, amit aztán a végén fel kell robbantani. De hát a Star Wars világa végső soron arról is szól, hogy a történelem folyamatosan ismétli önmagát.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)