Hirdetés

Szinkronizált előzetes érkezett a Lelki ismeretekhez, és a Pixar láthatóan most sem kímél minket

|

Te miről szeretnél ismertté válni a Földön?

Hirdetés

Jó hírünk van azok számára, akik piros betűs ünnepként tartják számon egy animációs film mozikba kerülését a Pixartól, 2020-ban ugyanis kétszer is lesz példa erre. Az Előre (Onward) névre hallgató fantasy mellett érkezik az ugyancsak eredeti ötleten alapuló Lelki ismeretek, azaz eredeti címén Soul, amelyhez a minap befutott az első meglehetősen stílusos kedvcsináló.

Hirdetés

Joe Gardner (Jamie Foxx) egy teljesen hétköznapi Nem York-i zenetanár, aki egy súlyos kreatív krízist követően végre megkapja álmai munkáját jazzmuzsikusként, de egy rossz lépés következtében a lelke szó szerint elhagyja a testét. Joe egy különös fantáziavilágba kerül, ahol egy 22 nevű alak társaságában kénytelen alaposan elgondolkodni, mit is jelent a lélek valójában. A Lelki ismeretek koncepciója szerint az összes emberi lélek egy külön szeminárium kapcsán ismeri meg az adott személyt, akibe majd végül beköltözik, ennélfogva pedig korántsem biztos, hogy Joe a saját testében köt ki majd, ezzel megkockáztatva a hőn áhított lehetőség elvesztését.

A rendezői feladatokat a kétszeres Oscar-díjas Pete Docter látta el, akinek a nevéhez olyan kultikus fűződnek az animációk világából, mint a Szörny Rt., a Fel! és az Agymanók, melyből érezhetően nem keveset merített a Lelki ismeretekhez. Neki Kemp Powers segített be társrendezőként, és szintén fontos részlet, hogy a felettébb ígéretes alkotást 2020. június 18-án fogják bemutatni a hazai mozikban. Az első előzetes mellett a plakátot se felejtsétek el bevizsgálni:

Szinkronizált:

Eredeti:

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)